Politika
Bár csapataink még elkeseredett harcot vívnak, de győztünk – kommunikálja a kormány az Erasmus-ügy kapcsán.
Indoklása szerint a 2022-es választás legfontosabb tanulsága, hogy az ellenzéknek új stratégiára, szervezettebb működésre van szüksége.
Az illetékes belga ügyészség meghosszabbította az Európai Parlamentet érintő korrupciós ügy egyik gyanúsítottja, Eva Kaili volt görög szocialista képviselő, a testület leváltott alelnökének fogvatartását - írta csütörtökön a Le Soir belga napilap.
A Pénzügyminisztérium kiemelte, hogy az elhúzódó háború és a szankciós energiaválság veszélyt jelent a magyar családokra, a gazdaságra és a munkahelyekre, ezért megvédik az embereket.
Egy friss rendeletre hivatkozva eltávolította a magyar zászlókat több közintézményről az ukrán rendőrség. A Munkácsi II. Rákóczi Ferenc Középiskola igazgatója pedig indoklás nélkül, egyik napról a másikra kapta kézhez a menesztését - írja az Index.
A kerekasztal célja, hogy olyan javaslatokat tegyen az adminisztráció csökkentésére, a jogszabályok egyszerűsítésére, amelyek hozzájárulnak az ország versenyképességéhez, megkönnyítik a családok, az állampolgárok életét.
Az LMP – Magyarország Zöld Pártja felszólítja a kormányt, hogy álljon el a Lébény-Hanyi öntözőcsatorna bővítési tervétől, és az osztrák partnerrel közösen keressen valódi táj- és környezetbarát megoldásokat a régió vízgazdálkodásának megoldása érdekében.
Ha a helyzet úgy hozná, a Demokratikus Koalíció (DK) kész volna a magyar oktatást megreformálni. A párt helyi országgyűlési képviselője a Miskolc Televízió Kilátó című műsorában ismertette annak javaslati pontjait – mindemellett az Erasmus és Horizont programokról is szót ejtett Hegedűs Andrea.
Legalábbis az aktuális árakon számolva, ezt derítette ki az ATV Híradó stábja egy próbavásárláskor.
A Demokratikus Koalíció (DK) kezdeményezi, hogy az Erasmus-ügy miatt hívják össze az Országgyűlés európai ügyek bizottságát.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!