Politika
Az év vége nem lezárása a megkezdett munkának, ahogy az év eleje sem egy új kezdet, hanem csupán folytatása annak – hangzott el a hétfői újévköszöntő rendezvényen a Miskolci Egyetemen.
A Demokratikus Koalíció (DK) fővárosi frakcióvezetője azt kéri, hogy az MVM engedje el a Miskolcra és Szegedre kiszabott kötbért.
A vártnál jóval simábban nyert Budai Lóránt ellenzéki polgármesterjelölt a vasárnapi jászberényi időközi önkormányzati választáson, és tízből tíz egyéni körzetben is az ellenzéki szövetség képviselőjelöltje győzött - adta hírül a Telex.
A szociális dolgozók béremelését szorgalmazza az LMP; az ellenzéki párt szerint a kormánynak azonnal 45 százalékos fizetésemelést kellene biztosítania - közölte az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten.
Kálmán Olga, az ellenzéki párt országgyűlési képviselője szombati online sajtótájékoztatóján azt mondta, a héten derült ki, hogy az Orbán-kormány miatt a magyar egyetemek jelentős része nem vehet részt a nemzetközi felsőoktatási programban.
Az éjszaka megjelent kormányrendelet "azt sugallja, hogy a rendpárti belügyminisztert a polgári engedetlenkedő szentgotthárdi tanárok meghátrálásra kényszerítették" - írják közleményükben.
A lengyelek azt remélik, hogy a legfelsőbb bíróságról szóló törvény módosítása lehetővé teheti a Lengyelországtól is visszatartott uniós helyreállítási források kifizetését.
Nemzeti Tehetség Program, ingyenes kresz- és nyelvvizsga, 25 év alattiak szja mentessége, diákhitel tartozás elengedése, valamint a babaváró hitel szerepel többek között a támogatási palettán.
Szankciók, Erasmus-program, infláció, háború, Brüsszel – a miniszterelnök reggeli interjújában.
A Párbeszéd azt javasolja, hogy az üzemanyagár-sapka eltörléséből és az üzemanyagok jövedéki adójának "emeléséből" származó "extraadókból" hozzanak létre egy közösségi közlekedést fejlesztő alapot - jelentette be a párt szóvivője.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!