Ugrás a tartalomra

Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac

mti
Utoljára módosítva
2019. október 24. csütörtök 09:02
Negatív irányú trendfordulóhoz érkezett a lakáspiac, a GKI Gazdaságkutató Zrt. legfrissebb felmérése szerint Budapesten már kínálati piac van kialakulóban és az emelkedő árak korszaka is véget ért.

A GKI a vállalatok, az ingatlannal foglalkozó cégek (fejlesztők, forgalmazók, tanácsadók és üzemeltetők), valamint a lakosság következő egy évre vonatkozó ingatlanpiaci terveit, szándékait és kilátásait térképezi fel negyedévente publikált ingatlanpiaci felmérésében. Az októberi vizsgálatban 110 ingatlanos cég és 1060 vállalat vett részt, a lakossági reprezentatív minta 1000 emberből állt.

A felmérés szerint az ingatlanokkal foglalkozó vállalkozások várakozásai Budapest mellett a fővárosi agglomerációra vonatkozóan is számottevően romlottak. A vidéki körzetek kilátásai is jórészt rosszabbak lettek, inkább csak Nyugat-Magyarország tartja még magát.

A lakosság lakásvásárlásra és építésre vonatkozó várakozásai negyedéves alapon lényegében nem változtak, továbbra is optimisták, éves alapon azonban már érezhető némi visszaesés. A júliusi felméréshez képest nem változtak a lakásfelújításra és korszerűsítésre vonatkozó lakossági kilátások sem, éves alapon azonban itt is enyhe romlás érezhető.

A lakásárakra vonatkozó várakozások azt mutatják, hogy a következő 12 hónapban fővárosi átlagban nem várható áremelkedés. Míg az előző, júliusi felmérésben Budapesten és környékén a válaszadók 68 százaléka számított az árak további emelkedésére, októberben csupán 21 százalékuk. Azok aránya, akik az árak stagnálására számítanak 30 százalékról 59 százalékra emelkedett, és minden ötödik válaszadó már árcsökkenésre számít, míg ezek aránya júliusban mindössze 2 százalék volt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!