Csapatsport
Idén negyedik alkalommal rendezték meg a Miskolctapolcai Strandfürdőben a Mento Kupát, melynek zárónapján a Nagyvárad csapata ellen mérkőztek meg a fiúk: 22-20-as győzelemmel megszerezték a tornagyőzelmet.
MENTO Kupa 2. napján az első mérkőzésen a Nagyvárad játszott a Kassa ellen (16-14). A második mérkőzésen a szerb Vojvodina ellen játszott a miskolci csapat – olvasható az MVLC Facebook-oldalán.
Megnyerte nyitómeccsét a Mentó Kupa serdülő vízilabdatornán az MVLC Kassa ellen. Az eredmény: PannErgy-MVLC Miskolc – SK Hornets Kosice: 11-6.
Augusztus 8-10. között negyedik alkalommal rendezik meg a MENTO kupát Miskolctapolcán. A hazaiak mellett egy-egy szlovák, román és szerb utánpótláscsapat is megküzd az elsőségért.
Lionel Messi vádlisérülés miatt kihagyja az FC Barcelona labdarúgócsapatának amerikai túráját.
A Diósgyőr hazai pályán 2-1-re legyőzte a Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga 2019/20-as szezonja nyitófordulójának vasárnapi játéknapján.
Az Euro-kupában a Miskolc és az Eger játszik. 16 csapat nevezett a második számú európai kupasorozatra, így 4 db 4 csapatos csoportba sorolták a résztvevőket.
Gyermekvállalás miatt felfüggeszti pályafutását Katarina Krpez Slezak, az Érd női kézilabdacsapatának szerb jobbszélsője, a magyar élvonal háromszoros gólkirálya.
A szlovéniai Koper városában július végén rendezték meg a Vízilabda Egyetemi Európa-bajnokságot, mely azért volt érdekes Miskolc számára, mert két év múlva – a Tollaslabda Egyetemi Európa-bajnoksággal egy időben – a borsodi megyeszékhely adhat otthont ennek az Európai Egyetemi Sportszövetség (EUSA) égisze alatt megvalósuló nagyszabású nemzetközi sporteseménynek.
Első helyen végzett a Deboti Vitorlás Sportegyesület csapata, az idei, 51. Kékszalagon. A kelet-magyarországi vitorlázást újjáélesztői SE huszonhét órányi vitorlázás után, abszolút ötvennegyedikként, kategóriájának pedig első helyezettjeként ért célba.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!