Csapatsport
A jelenlegi helyzetben zárt kapus futballmérkőzéseket sem lehet megrendezni Magyarországon - mondta Csányi Sándor.
A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) kötelékébe tartozó válogatott sportolók és edzők a tervek szerint a héten megkezdték a felkészülést a következő idényre.
Amennyiben addig nem fejlesztik ki a koronavírus elleni vakcinát, a tokiói olimpia és paralimpia 2021-es rendezése sem reális - véli az Edinburgh-i Egyetem közegészségügyi professzora, Devi Sridhar.
A korábban Miskolcon bajnoki címet szerző amerikai jégkorongozó, Zach Cohen győztesen került ki a koronavírus elleni küzdelméből.
Március 11-ével befejezettnek nyilvánította a Diákolimpia 2019-20-as tanév versenysorozatát a Magyar Diáksport Szövetség elnöksége – tájékoztatták sajtóközleményben szerkesztőségünket.
Mára már egyértelmű, hogy radikálisan átírta a sportágak, bajnokságok helyzetét a koronavírus okozta járványhelyzet. Különösen nehéz helyzetben vannak a csapatsportágak, így a vízilabda is. A Magyar Vízilabda Szövetség kivár a helyzetben és május 11-én határoznak arról, befejezhető-e a szezon, és ha igen, milyen formában. Ettől függetlenül, a tervek szerint szerdán újraindulnak a miskolci pólóedzések.
A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elnöksége befejezetté nyilvánította a 2019/20-as hazai bajnoki és kupasorozatokat.
A Kaukázus egyik legimpozánsabb falára indult Magyar Nemzeti Hegymászó Válogatottnak kevés hiányzott a sikerhez, de az egyhetes havazás miatt kénytelenek voltak meghátrálni.
A Juventus csatára, Cristiano Ronaldo lesz a harmadik élsportoló, a labdarúgók között pedig az első a világon, aki aktív pályafutása alatt egymilliárd dollárt keres - a Business Insider szerint.
Az MVLC Miskolci Vízilabda Club is igyekszik kivenni a részét a koronavírus terjedése elleni küzdelemből.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!