DVTK
A vasárnap délutáni DVTK - Siófok mérkőzés elején egy balszerencsés fejpárbajt követően a földön maradt Hegedűs János, akit sérülése miatt le kellett cserélni, majd kórházba szállították.
Vasárnap ünnepelte fennállása 112. évfordulóját a DVTK, ennek alkalmából – az 5 órakor kezdődő mérkőzés előtt – 3 órától színes programokkal várták a szurkolókat a stadion mellett.
A Merkantil Bank Liga 22. fordulójában a DVTK hazai pályán játszott a klub alapításának 112. évfordulóján.
Ma ünnepli fennállása 112. évfordulóját a DVTK, ennek alkalmából – az 5 órakor kezdődő mérkőzés előtt – 3 órától színes programokkal várják a szurkolókat a stadion mellett.
A pénteki Szent Benedek RA elleni bajnoki mérkőzésen már nem Farkas Mihály irányítja a DVTK női röplabdacsapatát.
A DVTK szerződéshosszabbítást ajánlott Zsolnai Richárdnak, amit a technikás középpályás elfogadott, így eldőlt, hogy hosszabb távon is Diósgyőrben folytatja a karrierjét.
Kékesi Márton, a DVTK első téli olimpikonja és Tóth Zita alpesi sízők vihetik a magyar zászlót a pekingi téli olimpia február 4-ei megnyitóján.
Február 6-án, vasárnap ünnepli alapításának 112. évfordulóját a DVTK. A rendezvényére és a mérkőzésre rásegítő járatokat indít az MVK Zrt. a Tiszai pályaudvar és a Diósgyőri Gimnázium megállóhely között
A Merkantil Bank Liga 21., idei első fordulójában Angyalföldön játszott a DVTK a Vasas ellen. Az első félidőben sok támadást és három kapufát láthattak a nézők, közte a vendégszektort csordultig megtöltő diósgyőriek. A második félidőben is felváltva támadott a két csapat, de gól nem esett, így a DVTK értékes pontot szerzett a forduló rangadóján.
A portugáliai Almadában megrendezett Grand Prix versenyen kezdte meg a 2022-es szezont Gercsák Szabina, aki három ipponnal egészen az ezüstéremig menetelt. Így 2018 után állhatott újra dobogóra IJF World Tour eseményen.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!