Ugrás a tartalomra

Ajándékcsomagok kárpátaljai fiataloknak

MTI
Utoljára módosítva
2023. március 28. kedd 18:41
Húsvét előtt kárpátaljai fiataloknak állított össze ajándékcsomagot az Emberi Méltóság Tanácsa, az adományt Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke vette át kedden Budapesten.
Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsa elnöke (b) beszél a Kárpátalján élő fiataloknak összeállított adományok átadásán Budapesten 2023. március 28-án. Mellette Szunai Miklós, az Emberi Méltóság Tanácsa főtitkára (k) és Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kultúrális Szövetség elnöke (j). Az Emberi Méltóság Tanácsának ajándékcsomagjait a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola hallgatói, középiskolások és a nagydobronyi árvaház lakói kapják. MTI/Soós Lajos

Az átadó eseményen Lomnici Zoltán, az Emberi Méltóság Tanácsának elnöke  azt mondta, hogy a tanács megalakulása óta segíti a Kárpát-medence magyarságát, ezúttal fiatalokat szeretne adományokkal támogatni az ukrajnai háború okozta nehézségek enyhítésére.
Hozzátette: a magyar állam segítsége mellett nélkülözhetetlen a civilek támogatása a háborús körülmények között.

Brenzovics László, aki Lomnici Zoltántól és Szunai Miklóstól, az Emberi Tanács elnökének főtitkárától vette át az ajándékcsomagokat, úgy fogalmazott, a kárpátaljai magyarság rendkívül nehéz helyzetben van. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy még nagyon sokan élnek ott, működnek a magyar oktatási intézmények, az árvaházak. Azt mondta, a Kárpát-medence magyarsága szolidáris Kárpátaljával. 

"Nagyon fontos a szolidaritás érzése, (...) mert megerősíti a Kárpátalján élőket abban, hogy megőrizzék magyarságukat" - jelentette ki.
 Az adományokat a beregszászi II. Rákóczi Ferenc Főiskola hallgatói, középiskolások és a nagydobronyi árvaház lakói kapják - írta meg kedden az MTI.

További hírek

Olvasnivaló