Ugrás a tartalomra

Akkor és most…: a miskolctapolcai csónakázótó

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2024. június 16. vasárnap 11:20

Miskolctapolca központi eleme a csónakázótó jóval több mint száz éve. A régi képeslap, illetve a napokban készült fotónk a terület két korszakát ábrázolja, és bár elsőre nagynak tűnik a változás, a két sziget egyértelműen mutatja, hogy a felvételek azonos helyről készültek. Miskolctapolca egyébként Miskolc egyik legkedveltebb üdülőhelye, a tapolca szó szláv eredetű, jelentése fürdő. A terület már a kezdettől fogva lakott volt, ide temetkezett az a Miskóc nemzetség, melyből Miskolc város nevét eredeztetik.

Az 1830-as években már fürdő is volt a területen, majd a huszadik század elején Miskolc több részletben megvásárolta Tapolcát az egyháztól.1934-ben üdülőhellyé nyilvánították a települést, amely egyébként egészen 1950-ig Görömböly része volt, így „Görömbölytapolca” volt a hivatalos neve. A harmincas évektől gyors virágzásnak indult, fogadók, éttermek, panziók nyitottak, de a gyógyvíz középpontban maradt. A terület a kétezres évek első évtizedében kezdett ismét fejlődni, előbb a strand nyitott újra, majd élményfürdővel bővült, végül megújult a csónakázótó, a park és a helyi utak egy része is.

(Tajthy Ákos szövege, dr. Sáfrány Gy. József képeslapja, Juhász Ákos fotója)

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!