Domesztikálták a támadó kóbort

A magyar trash kultúra részévé vált az a telefonos csíny, amit elmekontaktos tinédzserkoromban kapott fel a köz, és amit többen Nacsa Olivér nevéhez kötnek. A hangfelvétel azt rögzíti, ahogy egy Szkájvóker Lajos nevű aggódó honpolgár felhívja a sintértelepet: a Damjanich utcában szabadon járkál egy nagy barna kutya, és (meglepően tiszta kashyyyki dialektusban, hibátlan vukisággal) morog mindenkire, majd feláll a hátsó lábára.

A támadó kóbor innentől fogalom lett a 2000-es évek második felében. Itt pedig vegyünk egy mély levegőt, és az eddig olvasottak után ugorjunk a most címlap sztorijához: „Karácsony Gergely, a Gyurcsány-show egyik miniszterelnök-jelöltje (és kijelölt győztese) a miskolci kampányolása során súgógép segítségével olvasott fel egy rövid – magyar nyelvű – szöveget, mivel önállóan nem volt képes elmondani.” – írta hétfő délután az Origó „Súgógépet használ Karácsony Gergely – fotó” című cikke bevezetőjében. A cím felhívja a figyelmet, hogy nem légből kapott a hír, hiszen fotó is alátámasztja mindezt.

Bár kérhetném az olvasót, hogy vegye elő a 20 évvel ezelőtti szemléletmódját, és annak tükrében álljon a fentiekhez: egy olyan kor viszonyrendszeréhez szoktatott tekintettel, ahol a politikai érák ugyan élesen elkülönültek egymástól, de a szitoknapalmot még nem dobálták a kommentelők sem ilyen lelkesen, nemhogy a közszereplők. Ahol nem hangzott még el főműsoridőben mindenféle másodrendű trágárkodás célzottan, konkrét nevek mellé helyezve. Ahol még a köztévében voltak politikai viták, az ellenzék is teret kapott a kormány által működtetett főbb médiumokban, nem pedig csupán emberi kandeláberek világították meg péntek délelőttönként beszélgetőpartnerük intelligenciáját.

Kérhetném az olvasót, hogy vegye elő a rég levetett szemléletmódját, de nem lenne korrekt a kérés. Én sem emlékszem már ugyanis pontosan. A fentebb leírtak is archív felvételekkel bizonyítható, mégis önkényes vélekedés származékai inkább, mint tények. Az viszont biztos, hogy most – hazánkban – sosem látott szinten van a politikai közbeszéd. Gyakran esik meg például, hogy ha egy médium által lehozott címet beírunk a keresőbe, kidob 10-15 találatot, ahol változatlan tartalommal jelenik meg ugyanaz a cikk más médiumok forrása alatt. Kérdés: a különböző lapok újságírói vesszőről pontra egyetértenek egymással, vagy egy-egy politikai tartalmú cikk úgy szalad át az egy kézben levő független médiumokon, mint óvodáscsoporton egy hasmenéses vírus?

Feketeöves köpködés

Visszatérve Szkájvóker Lajoshoz: az nem újdonság, hogy Nacsa Olivér oldalt választott (állandó partnerével együtt), és a neves humormunkások közül szinte egyedüliként beállt a kormánypárt zászlaja alá. Ezzel nekem személy szerint nincs problémám. Egyéni döntés, szabad választás. És jól tudom, hogy neki semmi köze ehhez, mégis a Szkájvóker Lajost hallgatva futott át az agyamon, hogy vitték vele együtt a támadó kóbort is. Ez azonban egy másik állat, mint a humoros felvételen. Az morgott mindenkire. Ez egy irányba harap. Támadó domesztikált, mondhatni.

Lábhoz szoktatott bandog.

Miért is jutott mindez az eszembe?

Az, hogy Karácsony Gergely miskolci látogatásán nem papírból olvasott, hanem súgógépet használt, beindította a nyáltermelését annak a háziasított vadkutyának, amit ma (kormány?)médiának hívunk.  

Szögezzük le: a főpolgármesteri látogatáson a beordibálók és füttyögők táborát nagyjából egy ember képviselte, ő is magát szervezte be valószínűleg. Voltak azonban az Erzsébet téren mások, akik hanganyagot, képet videót készítettek: talán mondhatni, várták a botlást. Nézték, hogy van-e sapka Karácsony Gergelyen, avagy nincsen. Végül – hiába a delegáció, hiába az apparátus – a MiNap galériájából sikerült inkrimináló anyagot felhalmozni: az egyik képen ugyanis látni a súgógépet. Ebből valakik levezették, de legalábbis megerősítették az állásponot, hogy Karácsony Gergelyen nincsen sapka és egyébiránt is, 99 százalékban Gyurcsány.

Ennek a fajta közbeszédnek a része a Vona Gábort és Gyurcsány Ferencet óriásplakáton összebarátkoztató Bohóc, a kék hátterű smile-k, amik sugallják, mit érezzünk a Nemzeti Konzultáció eldöntendővé redukált kérdéseit olvasva, az „Önnek is joga van tudni” felvezetésű szubjektív tények és ezek társai. Mert mi is van jó szándékkal kikövezett út felett ma Magyarországon? Hát Soros-plakát.

Ez mára a közbeszéd részévé vált minden oldalon, csak a mérték más, meg a finanszírozási forrás. Hogy mikor kezdődött a politikai ellenfél ellenséggé misztifikálása, mikor és kinek a lábához szokott a támadó kóbor? Ki domesztikálta a dühöt? Olyan kérdések, amiket igyekezni kell, hogy ne csípőből válaszoljunk meg, hanem átgondolni őket, visszalapozni egy kicsit.

Stratégiaként működik, érvként hibás

Az Origo fent idézett cikke egyébként nem foglalkozik Karácsony Gergely mondanivalójával, nem reflektál a programokra; nem vizsgál, hanem áztat. Azt érzékelteti, hogy papírból olvasni más, hitelesebb. Fejből meg pláne.

Ide hívnám az Akkezdet Phiai undergrund formáció egyik tagjának, az egyébként kétszeres slam poetry országos bajnoknak a véleményét a témáról: „Fejből vagy papírból? Szívből.” (Süveg Márk Saiid)

Egy pillanatra vonatkoztassunk el a témánktól és nézzük meg, mit ír az érvelés tudománya a személyeskedésről:

„A személyeskedés - a személy támadása - az egyik leggyakoribb érvelési eszköz, és egyben az egyik leggyakoribb érvelési hiba is. A vitában a személyeskedés azt jelenti, hogy a partner álláspontja vagy érvelése helyett a személyét kritizálják. Szavahihetőségét, hozzáértését kérdőjelezik meg, jellembeli hibáira vagy olyan körülményeire mutatnak rá, amelyek alapján kétségbe vonható az illető hitelessége és, ennek folyományaként, a vitaképessége az adott témában, vagy esetleg általában.”
forrás

A fenti anyag szerint szintén hiba az érvelésben a személy lejáratása és a tekintélyre hivatkozás is. És itt érzem körbefutni a szálakat. Ha csak egy mondatot emelhetek ki a mostani írásból, ez lenne:

ne arról vitatkozzunk, ki és hogyan mond valamit, hanem arról, hogy mit mond, az előbbiek vizsgálata, a személyeskedés és a tekintélyre hivatkozás ugyanis nem tartozik a vita tárgyához. Ezt csak arra használják, hogy felháborodást és ellenszenvet keltsenek a hallgatóban.

Én úgy vélem, azok számára, akiknek mond valamit Karácsony Gergely neve, sokkal hamarabb jut eszükbe a ráaggatott „Karácsony kisebb, mint egyenlő Gyurcsány kisebb, mint egyenlő Soros György” képlet, valamint a rábillogozott dühös smile, az angoltudásának milyensége és a biciklizés, mint az előválasztási jelöltként hirdetett konkrét politikai programjai.

Kérdés: melyik a lényegesebb? Melyikkel érdemes foglalkozni? Azt hagyjuk is, hány eddigi államfőnk végezte el a doktori iskolát, ki számít hivatkozási alapnak plagizálásban, vagy melyik miniszterelnökünket hallottunk már bicskei tájszólás nélkül használni az angol nyelvet, mert ez kétélű kard:

a ki tud perfekt angolul megnémítja az egész országot.

Tévedés ne essék, vannak olyan dolgok, amiket fontos hangsúlyozni, és ehhez a szarkazmus kiváló eszköz. Azonban ennek a lónak is van túloldala. És ott üget a ló szélárnyékában a domesztikált kóbor.