Ugrás a tartalomra

Döntött a kormány: no kötelező akció

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. június 25. kedd 12:33
Megszünteti a kormány a kötelező akciózást a boltokban.
Minap-archív fotó: Juhász Ákos

Július 1-jétől megszűnik a kötelező akciózás – közölte kedden reggel a Nemzetgazdasági Minisztérium. Közleményükben azzal indokolták a döntést, hogy a kormány leszorította az inflációt.

„Az infláció elleni fegyverük” egy évig volt érvényben, hiszen tavaly épp július elsején vezették be, egyszer pedig – tavaly novemberben – meg is hosszabbították idén június végéig.

A közlemény szerint az intézkedés elérte célját, ugyanakkor a kormány a kiskereskedelmi árverseny fenntartása, élénkítése érdekében továbbra is működteti az online árfigyelő rendszert.

Hozzátették, 2023 augusztusában – az 1 milliárd forint fölötti árbevétellel rendelkező kereskedőkre vonatkozó – kötelező akciózás mértékét a kormány másfélszeresére növelte, továbbá jelentősen kibővítette az érintett termékkört.

A rendelkezés értelmében a kötelező akciózás mértéke 20 termékcsoport esetében – az akciózást megelőző 30 napban alkalmazott legalacsonyabb árhoz képest – 10 százalékról legalább 15 százalékra emelkedett. Továbbá a kötelező akciózási szabályokat kiterjesztették a korábbi 8 árstopos termékfajtára, amelyeket beszerzési áron, illetve ezek közül heti rendszerességgel legalább 2 termékfajta esetében valamennyi terméket a beszerzési árhoz viszonyítva minimum 15 százalékkal olcsóbban kellett kínálni.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!