Ugrás a tartalomra

Egy perc Miskolc

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. március 28. kedd 15:50
Újra Városi Est, adomány Selmecbányának, állatkerti tematikus nap

Újra Városi Est

Újabb mérföldkövéhez érkezett a miskolci Részvételi Program. Április 22-én a harmadik Városi Esten a vármegyeszékhely közlekedéséről lesz szó. A rendezvény célja, hogy segítsen eligazodni az éppen aktuális kérdéskörben, és a miskolciak úgy alkothassanak felelősségteljes véleményt a témában, hogy minden fontos tényezőnek tudatában vannak.

Adomány Selmecbányának

Közös adománygyűjtést indított a Miskolci és a Soproni Egyetem Selmecbánya megsegítésére. Az UNESCO világörökségi listáján szereplő település belvárosában március 18-án hatalmas tűz pusztított. Többek között a 15. században épült Bányabíróság épületében is, ahol a Szlovák Bányászati Múzeum ásványtani kiállítása súlyosan megrongálódott. 

Állatkerti tematikus nap

A víz világnapja alkalmából tematikus nappal készült az Állatkert. A Mivíz és a Miskolci Egyetem közreműködésével hat állomás várta a családokat, akik érdekes kísérleteken és bemutatókon keresztül követhették végig a víz útját, a forrástól egészen a talajba való visszakerülésig.
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!