Ugrás a tartalomra

Együttműködési megállapodást írt alá a Miskolci Egyetem a klaszterekkel

Soós Péter
Utoljára módosítva
2021. május 19. szerda 17:02
Az összefogás célja, hogy a campus és a vállalati szféra között kialakuljon egy olyan kapcsolat, amely lehetővé teszi a friss kutatási eredmények gyakorlati vizsgálatát, illetve a fiatal tudósok mindennapi életbe való bekapcsolását.
Klaszterekkel is együttműködik a Miskolci Egyetem. | Fotó: Beregi László

A Miskolci Egyetem kapcsolatrendszerének bővítését tűzte ki célul az intézmény vezetése. Ennek érdekében az állami, önkormányzati, egyházi és civil szféra szereplőivel is szorosabbra fűznék a kapcsolatot. A legfontosabb, hogy képzett szakembereket biztosítsanak a gazdasági élet szereplőinek, és hogy a fiatalokat Miskolcon tartsák.

Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora elmondta, az együttműködések célja mindig az, hogy a képzéseiket megpróbálják az igényeknek megfelelően formálni, alakítani. „Kutatásainkkal segíteni szeretnénk a cégek működését, akár konkrét műszaki jellegű problémájuk van, akár arra kíváncsiak, hogy egy cég működése hogy hat a helyi társadalomra” –  tette hozzá.

Kutatásokkal is segítik a cégeket

A klaszterek multinacionális cégekkel is együttműködnek, ugyanakkor nyitnak a kis- és középvállalkozások felé is. Varga Tamás, a Magyar Klaszterek Szövetsége elnöke kiemelte, mindenképp olyan együttműködést szeretnének kialakítani a kisvállalatokkal, egyetemekkel – köztük kiemelten a miskolcival –, valamint a kormányzati szervekkel, amely komoly lökést tud adni a vállalkozásoknak, akik önerejükből nem feltétlenül lennének képesek ilyen fejlődésre.

A jövőben külföldi partnerekkel is bővítené a kapcsolatot a Miskolci Egyetem és Magyar Klaszterek Szövetsége. Első lépésként közös pályázatot adnak majd be logisztikai rendszerek kialakítására.

További hírek

Olvasnivaló