Ugrás a tartalomra

Épületgépészeti ágazati workshopot tartott az MSZC

Létrehozva
A rendezvény helyszínéül az ez év június végével átalakuló Miskolci SZC Kós Károly Építőipari, Kreatív Technikum és Szakképző Iskola jól felszerelt tanműhelye adott otthon, augusztus 25-én.
Kép

Az ágazati workshopok a Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Hivatal és az Innovatív Képzéstámogató Központ közreműködésével valósulnak meg az ország több régiójában, és céljuk az iskolai szakmai programok elkészítésének és a 2020-2021-es tanév indításának támogatása. A szakmai rendezvényre a szakképzésben dolgozó oktatók, társcentrumok vezetői és duális képzési partnerek kaptak meghívást, hogy a jó példákat bemutató előadásokat követően szakmai tapasztalatukkal járuljanak hozzá az eredményes tanévkezdéshez.

A rendezvényen Molnár Péter, a Miskolci Szakképzési Centrum főigazgatója köszöntötte a megjelenteket, majd Kiss Gábor, a centrum kancellárja tartotta meg első átfogó ismereteket adó bevezetőjét. Az előadásában kiemelte, hogy már az elmúlt évben megindult egy nagyléptékű változási folyamat a szakképzésben, amely folyamatot immár a gyakorlatban is folytatni kell. A bekövetkezett változások nagy feladat elé állítják a szakképzésben oktatókat, valamint az iskolák igazgatóit, ugyanakkor egyben nagy lehetőség is egy 21. századi gyakorlatorientált szakképzési rendszer kialakítására és működtetésére.

Kép

A kancellár bevezetőjét követően két, Debrecenből érkezett szakember, jó gyakorlati példákon keresztül mutatta be, hogyan is működtethető mindez a gyakorlatban, ezt a hallottak megvitatása követte. A projektszemléletű oktatás nemcsak a szakmai elméleti és gyakorlati tudás elsajátításában segít, hanem olyan kompetenciákat is fejleszt, mint a csapatmunka, kreatív problémamegoldás és az alapvető kommunikációs készségek - ez (is) nagy előnye az ez év szeptemberétől induló rendszernek.

Ez is érdekelhet

Erős közösség a siker alapja
MiskolcSportSzabadidő
Folyamatosan fejlődik és bővül a Grand Dance Tánc- és Sportegyesület képzési kínálata, a létszám nőtt, az oktatói háttér pedig erősödött az évek során. Az év sportolója díjat nyerték el csapat kategóriában, Miskolc város napján.
Arany és ezüst Szlovákiából
MiskolcSport
Rimaszombaton újabb érmeket szereztek a Miskolci VSC cselgáncsozói.
A Záró Akkord lesz a vége
MiskolcKultúra
Május 19-én különleges zenei élmény várja a közönséget az Ady Endre Művelődési Házban. Bartókos növendékek és tanáraik lépnek színpadra egy lendületes, sokszínű koncerten.

Pünkösdvasárnap Andókútra vonatozhatunk
MiskolcSzabadidő
A pünkösdi hosszú hétvége vasárnapján különvonatot indít a LÁÉV Andókútra.