Sorra érkeztek a vendégek a Baráthegyi Majorságba október harmadik péntekén, hogy a majorság dolgozóival együtt, közösségben ünnepeljék meg ezt a negyedszázados évfordulót. Az elnök a születésnapi ünnepségen kiemelte, hisznek abban, hogy a fogyatékosság a normalitás egy variánsa. A fogyatékkal élők is teljes emberek, mindenkinek meg lehet találni a helyét a világban, ahol önmagukat is hasznosnak és értékesnek érezhetik, hiszen valóban azok. A kuratórium elnökét a mögöttük lévő évekről, az ötlet megszületéséről, a megvalósítás nehézségeiről és szépségeiről kérdeztük.

Pozitív hatás

- Az ötlet, hogy szükség lenne egy ilyen kezdeményezésre, két forrásból jött. Amikor úgy harminc évvel ezelőtt idehívtak engem Miskolcra tanítani a Hámori Waldorf iskolába, akkor tudomásom szerint a miénk volt az első hivatalos integráló osztály, ahová fogyatékos gyerekeket vettünk fel. Nekem ebben volt már tapasztalatom, mert Erdélyben, ahonnan származom, fogyatékos otthonokat működtettem – kezdte az elején a történetet László.

Az erős tettvággyal és küldetéstudattal rendelkező tanárember Miskolcon sem hazudtolta meg magát; elkezdte a nulláról az építkezést, azzal a céllal, hogy itt is elinduljon a fogyatékkal élők és az egészségesek integrációja. Mint elmondta, ez nem ment könnyen, legfőképp az emberekben élő sok előítélet miatt. Amikor az első fogyatékkal élő gyereket beültette egy kislány mellé az osztályban, a lány szülei ezt rosszul viselték. Időnek kellett eltelnie, mire rájöttek, hogy a kislányukra nagyon is pozitív hatást gyakorolt a sérült padtárs jelenléte.

- Amikor integrációról beszélünk, mindenki pozitívan reagál. Jó, szeressük a fogyatékosokat, ám amikor testközelbe kerülnek, amikor a gyerekük mellé ültetik, akkor már más a helyzet. Még ma is sokan úgy gondolják, hogy az egészséges gyereküknek ettől rosszabb lesz, például kevesebb figyelem irányul majd rá. A gyakorlat a valóságban ezt cáfolja. Sőt, látható, hogy mindenkire pozitívan hat, ha fogyatékosok és egészségesek egy közösségben vannak. Ennek megértetése és elfogadtatása egy edukációs feladatunk is – fogalmazott.

Esély és segítség

Az első bátor lépésből, hogy a kislány mellé ültetett egy fogyatékos osztálytársat, nőtt ki a Szimbiózis Alapítvány. Történt ugyanis, hogy fél év múlva a kislány egyfajta mentora lett az értelmileg akadályozott fiúnak, például elkezdte segíteni őt az iskolai feladatok elvégzésében. A pozitív hatást látva a lány szülei megkérdezték, hogyan fejezhetik ki köszönetüket, hogyan segíthetik ezt az integrációs folyamatot? A válasz adta magát: segítsenek létrehozni egy alapítványt, amely ennek a fogyatékos fiúcskának és sorstársainak is pozitív jövőképet tud majd adni. És így is lett, a kislány édesanyja, Lengyelné Kratkóczki Beáta létrehozta a Szimbiózis Alapítványt, amellyel elindult egy nagyon kemény munka, de sok-sok pozitív gyümölccsel az immár negyed század alatt.

Az alapítvánnyal és később az egyre jobban kiépülő majorsággal, illetve a Miskolc több pontján működő önálló otthonokkal, egy olyan, az országban egyedülálló rendszer jött létre, ahol mindenki esélyt és segítséget kap. Munkát, továbbképzést, bentlakásos lakóotthont, támogatott lakhatást vagy nappali ellátást.

- Jártam egy szülői csoportba a diósgyőri római katolikus plébánián, ahol a fogyatékkal élő gyerekek szüleinek visszatérő kérdése volt, hogy mi lesz a gyerekemmel, ha meghalok? Ez volt a másik ösztönző ok, ami az alapítvány mögött van. Ez nagyon erős indíttatást adott, hogy meg kell csinálni egy otthont, ahol védett körülmények között önállóságot tanulhatnak, dolgozhatnak és fejlődhetnek. Ez 1999-ben történt – ismertette Jakubinyi László, aki beavatott a névválasztás hátterébe is.

Eszerint, volt egy mestere Székely György vegyészprofesszor, aki az autizmus agyi kémiai folyamatait kutatta az ELTE-n, akitől László nagyon sokat tanult az autizmusról. Tőle származik a „Szimbiózis” név választásának és missziós elvének története is, melyet egyik előadásán mesélt el. Ez egy zongoraművész koncertjéről szól, ahol valami okból szörnyen szól a zongora. Erre minden hallgató felháborodik, a művészt hibáztatja, holott nem tudni, valóban mitől lett zaj a szimfóniából.

Egyenrangú partnerek

Ez történik akkor is, amikor egy furcsa, fogyatékos emberrel találkozunk, akár szülőként is; a reakcióink sokszor negatívak feléjük, pedig ők nem tehetnek arról, hogy nem kaptak tökéletes hangszert az életükhöz. A segítő szakmának az a feladata, hogy megteremtse mindenki számára azokat a feltételeket, hogy a környezetének így is bemutathassa életművészi képességeit.

- Az alapítvány annak a filozófiának a szellemében jött létre, amely a fogyatékossággal élő embereket teljes értékűnek tekinti a többi emberrel, a normalitás egyik variánsának. A Szimbiózis névválasztás is erre utal: egyenrangú partnernek tekintjük őket és olyan közösségi színtereket hozunk létre, ahol egymás kölcsönös segítésével értékeket tudnak, tudunk együtt létrehozni. Nagy utat tettünk meg, most szeretném, ha a mintánkat, tapasztalatainkat felhasználva mások is követnének minket. A jövő a tanulásról és a tanításról fog szólni, valamint a társadalmi felelősségvállalásról. Mi most egy jó amatőr civilszervezet vagyunk, a célom, hogy professzionálissá váljunk. Nekünk most ezt a minőségi váltást kell megcsinálnunk – vázolta a jövőt az elnök.