Ugrás a tartalomra

Idén is elismerték a vármegyei kormányhivatal legjobbjait

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. augusztus 16. péntek 19:05
Szent István napi megemlékezést és ünnepélyes díjátadót tartott a vármegyei kormányhivatal péntek délután a Miskolci Nemzeti Színházban.
Juhász Ákos képgalériája

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal államalapító Szent István királyunk tiszteletére ünnepi megemlékezést tartott péntek délután a Miskolci Nemzeti Színházban. A hagyományokhoz hűen Alakszai Zoltán főispán elismerte a kormányhivatal legkiválóbb dolgozóinak munkáját, egyúttal átadta a Főispáni Elismeréseket is.

Augusztus 20. az egyik legrégebbi ünnepünk; az államalapítóra emlékezünk ilyenkor, így a magyar állam ezeréves folytonosságának is az emléknapja. Mint Alakszai Zoltán főispán ünnepi köszöntőjében fogalmazott, Szent István öröksége értéket teremtett és jövőt épített, ami "a mai napig egész államunk működését áthatja". Kollégáihoz szólva azt mondta, "mi vagyunk, akik munkánkkal képviseljük és szolgáljuk ezt az örökséget".

Az ünnepségen beszédet mondott Latorcai Csaba. A közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettes hangsúlyozta: a kitüntetettek valódi példaképek, akiknek köszönhetően Magyarország önbizalommal és világos jövőképpel tekinthet előre. Hozzátette, az eseményen megjelentek magas színvonalú és csendes munkájukkal szolgálják embertársainkat, hozzájárulva ahhoz, hogy a magyar közigazgatás alkalmazkodjon a kor kihívásaihoz.
 

Az év kormánytisztviselője:

Horváthné Szendrei Szilvia 

Az év ügyfélszolgálati tisztviselője:

Bártfay Eszter Erika

Főispáni dicséretben részesült:

dr. Benkő Mária Erzsébet
Csirmaz Monika Veronika
Csiziné dr. Urbán Melinda
Dobák Miklós Istvánné
dr. Forgács Lajos
Girhiny Gábor
Horváth Attila
Kocsis Istvánné
Kőrösiné Molnár Enikő
Kubákné Benda Tünde
Lalikné Nagy Ildikó
Lénártné Varsányi Tekla
Péntekné Bóta Erika
Rinyu Enikő
Sárkány Gergő Mihály
Szathmáry-Király Orsolya
Szekeres Béla
Tarczaliné dr. Harcsár Katalin Klára
Vargáné Murányi Márta
Várbíró György


Főispáni elismerő oklevélben részesült:

Tamás Barnabás polgármester (Putnok)
Burainé Hajdu Éva jegyző (Tiszatarján)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!