Ugrás a tartalomra

Januári tavasz: rekordmeleg volt vasárnap, a hét elején 20 fok is lehet

minap.hu
Utoljára módosítva
2025. január 26. vasárnap 16:51
A HungaroMet előzetes adatai alapján vasárnap megdőlt a napi maximumrekord, a hét első felében pedig tovább melegedhet a levegő: kedden már a 20 fokot is elérheti a hőmérséklet – derül ki az előrejelzésből.

Hétfőn többnyire napos lesz az idő az Északi-középhegység kivételével – ott több lehet a felhős időszak és a hőmérséklet csúcsértéke is jellemzően 10 fok alatt marad majd. Az ország többi részében a csúcsérték 12 és 18 fok között alakul, csapadékra nem kell számítani. Többfelé élénk lesz a déli, délnyugati szél, de a Dunántúlon erős, viharos lökések is előfordulhatnak.

Kedden már egyre több helyen kell számítani esőre, melyet erős széllökések kísérhetnek. Délutánra az ország nagy részén 10 és 18 fok közé melegszik fel a levegő, délnyugaton pedig a 20 fok sem kizárt.

Szerdán délelőtt nagyobb területen felszakadozik a felhőzet és a szél is mérséklődik, délután viszont már megint több csapadékra kell majd számítani. Hajnalban a szélvédettebb helyeken fagypont körül alakulhat a hőmérséklet minimuma, délután 8 és 16 fok közé melegszik a levegő. Az előrejelzés csütörtök még több esőt és borult időt, péntekre már kevesebb csapadékot jósol, a hőmérséklet maximuma 7 és 14 fok között alakul majd.

 

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!