A jogász válaszol: A jótállás érvényesítésének menete
A hiba bejelentése után a kereskedőnek jegyzőkönyvet kell felvennie a bejelentésről, ami egy fontos dokumentum a jótállási folyamat során. Ezért mindig figyeljünk oda, hogy helyesen tölti-e ki a kereskedő; olvassuk el, hogy a reklamációnkat pontosan rögzítették-e. Ha bármiben eltérést tapasztalunk, kérjünk javítást. Addig ne írjuk alá a dokumentumot, amíg nem győződtünk meg arról, hogy teljes, és tökéletesen az általunk elmondottakat rögzítik. A jegyzőkönyv aláírása után egy példány a fogyasztót illeti, ezért mindig kérjük el azt.
A jótállási igény érvényesítéséhez szükség van a jótállási jegyre, amit a vállalkozás köteles a fogyasztási cikkel együtt vagy legkésőbb a fogyasztási cikk átadását, üzembe helyezését követő napon a fogyasztó rendelkezésére bocsátani. A jegy lehet elektronikus formátumú is.
Ha a kereskedő vitatja, hogy a hiba gyártási eredetű, és azt állítja, hogy az a használat során keletkezett, akkor neki kell ezt bizonyítania. A kereskedőnek ilyen esetben joga és kötelezettsége szakértői vizsgálatot kérni, melynek a költségét neki kell viselnie. Tehát az eladónak kell bizonyítania, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett, ha mentesülni akar a felelősség alól.
A jótállási igény érvényesítése során a vállalkozás köteles a kijavítást vagy kicserélést megfelelő határidőn belül, a jogosult érdekeit kímélve elvégezni. Amennyiben a kereskedő nem teljesíti kötelezettségét, akkor az igényünk elutasítását követően meg kell kísérelnünk a vitát rendezni az eladóval. Ezt írásban, ajánlott levélben, a kereskedő postacímére feladott levéllel tehetjük meg. Ezen vitarendezés megkísérlése egyben előfeltétele annak, hogy a békéltető testületi eljárást igénybe vehessük. Amennyiben a panaszunkat a kereskedő nem orvosolja, akkor fordulhatunk lakóhely szerinti békéltető testülethez. Ez Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád vármegyékben a helyi kereskedelmi és iparkamara által működtetett Békéltető Testület, amely Miskolcon a Szentpáli utca 1. sz. alatt található.