A jogász válaszol: Képviseleti kereset
A cselekvő fogyasztóvédelem szabályainak rögzítése érdekében alkotta meg az országgyűlés a 2022. év LXI. törvényt. A törvény hatékonyabbá teszi a fogyasztóvédelmet, ennek egyik új eszköze a 2023. június 25-én hatályba lépett új jogintézménye, a képviseleti kereset.
E szerint, a képviseleti kereset a fogyasztók kollektív érdekeinek védelmére irányuló kereset, amelyet valamely feljogosított szervezet a fogyasztók nevében felperesként eljárva indít. A célja, hogy a bíróság a fogyasztók elleni jogsértés megszüntetésére irányuló intézkedést hozzon, és a jogsérelmet orvosolja. A per indítására feljogosított szerv a fogyasztók érdekeit képviselő olyan közjogi vagy egyéb szervezet, amelyet az állam kijelölt.
Egyes közjogi szervezetek rendelkeznek elsődlegesen keresetindítási joggal, így például a fogyasztóvédelmi hatóság, az ügyészség, a Magyar Nemzeti Bank stb. Továbbá az igazságügyi miniszter döntése alapján a törvényben meghatározott feltételeket teljesítő szervezetek is feljogosított szervezetnek minősülhetnek. Ilyen feltétel például a minimum 1 éves, a fogyasztók érdekeinek védelme céljából kifejtett tényleges nyilvános tevékenység végzése.
A feljogosított szervek a fogyasztók képviseletében, azok polgári jogi igényének érvényesítése céljából nyújthatnak be kereseti kérelmet a bírósághoz annak érdekében, hogy a fennálló jogsérelem megszüntetését vagy a jogsérelem orvoslását kérjék.
A jogsérelem megszüntetése érdekében a feljogosított szervek kérhetik a jogsértés megtörténtének bírósági megállapítását, valamint a jogsértő gyakorlat abbahagyását és a jogsértő eltiltását a további jogsértéstől. A jogsérelem orvoslása keretében kérhető a bíróságtól az érintett fogyasztók kártérítése vagy árleszállítás, kicserélés elrendelése vagy akár szerződés megszüntetése is.
A feljogosított szervek képviselhetik a fogyasztókat azok kifejezett kérelme nélkül is. Ezért ha egy ügyben a képviseleti kereset alapján ugyanazon vállalkozással szemben, ugyanazon jogsértés tárgyában már folyamatban van a per, egyéni kereset keretében nem érvényesítheti a fogyasztó a polgári jogi igényét. Erre csak a képviseleti kereset alapján folyó per befejezését követően van lehetőség.
dr. Strassburger Gyula ügyvéd