Ugrás a tartalomra

Kéz a kézben a Joyson és a Volvo

minap.hu / Miskolc Televízió
Utoljára módosítva
2024. július 11. csütörtök 10:44
Az eddiginél is szorosabbra fűzte együttműködését a Joyson Safety Hungary Kft. a Volvoval.
Mocsári László képgalériája

Az egyik legismertebb és legpatinásabb svéd autógyártó-vállalat kiválósági díját vehették át a Joyson helyi gyárának munkatársai szerda délelőtt. Az utasvédelmi rendszerek és alkatrészek tervezésével, fejlesztésével és gyártásával foglalkozó Joyson már hosszú évek óta működik Miskolcon. Mostantól pedig már egy újabb rangos elismeréssel is büszkélkedhetnek.

Tudniillik: a többi autóipari partnere között 2014 óta több mint hétmillió légzsákot szállított le csak a Volvonak. S miután a svéd cég vevői reklamációi az ágazat nemzetközi mutatóit alapul véve rendkívül alacsony szinten maradtak, az autógyártó szerette volna megjutalmazni a minőségi munkát. 

– Ez egy hosszú utazás volt, közösen a Joysonnal. A kiszállított darabszámaink arányában nagyon alacsony minőségi reklamáció érkezett. Ami a beszállítói világgal összehasonlítva is kifejezetten alacsonynak számít. Ezt a minőségi munkát szerettük volna jutalmazni a díjjal – nyilatkozta Marian Mikulec a Miskolc Televíziónak. A Volvo Göteborgból érkező képviselője köszönetét fejezte ki továbbá a Joyson munkavállalóinak a több esztendeje épített elköteleződésért.

A svéd autógyártó vállalat ennek mentén egy kiválósági díjjal (a VQE, azaz a Volvo Quality Award of Excellence) jutalmazta a közös eredményes munkát. A szerdai ünnepélyen a két vállalat közös projektjében részt vevő valamennyi dolgozó egy plakettet kapott elismerésként

Az innováció és a gyártás nem áll azonban meg, a cégek filozófiájának egyezőségét újabb konkrétumokkal támasztják alá. Az elismerés a Joyson gyárigazgatója szerint nem csupán az ünneplésre ad okot, hanem a jövő tervezésére is. A már meglévők mellett további három projektet indítanak el a Joyson Safety Hungary Kft. csarnokfalain belül – tudta meg stábunk Vér Szilvesztertől

A Joyson eddig "mindössze" utasoldali üléslégzsákokat gyártott a Volvonak. A magas színvonalú kooperáció azonban megteremtette annak lehetőségét, hogy immár térd- és függönylégzsákok is legördüljenek majd a miskolci üzem gyártósorairól. Vér Szilveszter hangsúlyozta: mindezzel éves szinten egymillió darabot meghaladó mennyiségű terméket fognak előállítani a svéd vállalat kérésére – ami a teljes szerződéses ciklusra vetítve elérheti a hat és félmilliót is.
 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!