Ugrás a tartalomra

Kínai nagyberuházó épít gyárat Miskolcon

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. október 25. vasárnap 08:16
A zöldmezős beruházás értéke több mint 17,5 milliárd forint, az új miskolci gyárban évente akár 2 millió darab járműalkatrész gyártására lesz kapacitás, és közel 150 új munkahely jön létre.
Hogy pontosan hol épülne fel az új gyár, arról egyelőre nincsenek információk. Fotó: Juhász Ákos

Miskolcon épül meg a Chervon Auto első Kínán kívüli üzeme – jelentették be hétfőn a külgazdasági és külügyminisztériumban. A zöldmezős beruházás értéke több mint 17,5 milliárd forint, az új miskolci gyárban évente akár 2 millió darab járműalkatrész gyártására lesz kapacitás, és közel 150 új munkahely jön létre. A mintegy 26 ezer négyzetméteres csarnokban járműipari fém alkatrészek gyártását végzik néhány éven belül. „Közel egy éve dolgozunk azon munkatársaimmal, gazdaságfejlesztési szakemberekkel, hogy újabb beruházások kerüljenek Miskolcra” – mondta Veres Pál a beruházás kapcsán. A városvezető érdeklődésünkre úgy fogalmazott: egy ilyen nehéz időszakban, mint a mostani, különösen nagy jelentőséggel bír, hogy a kínai Chervon Auto ide települ. – Nagy öröm számunkra a gyáralapítás. A munka jelentős része azonban még most következik; a gazdaságfejlesztési szakembereinknek az a feladata, hogy a következő időszakban előkészítsék a beruházást – fogalmazott Veres Pál, aki köszönetét fejezte a Nemzeti Befektetési Ügynökségnek (HIPA) és a kormánynak a támogatásért.
Bihall Tamás, a BOKIK elnöke megerősítette: az autóipari beszállítók a megye és Miskolc gazdaságában is fontos szerepet játszanak, és a világjárvány negatív gazdasági hatásai ellenére is erős pozíciókkal rendelkeznek. A Miskolc Holdingnál pedig – a Nagy-Miskolc program irányvetéseinek megfelelően – gazdasági együttműködésre törekednek a környező településekkel.
Hogy pontosan hol épülne fel az új gyár, arról egyelőre nincsenek információk. Adná magát, hogy az infrastruktúráját tekintve jól kiépített Déli Ipari Park adjon otthont a Chervon Autónak is. Hiszen a letelepülni készülő vállalatok számára fontosak a megfelelő körülmények, ezt pontosan tudják a Miskolc Holdingnál is. Juhász-Nagy Judit gazdaságfejlesztési igazgató azonban úgy fogalmazott: „új iparterületek kialakításában van még feladatunk.” – A lehetőségeink beszűkültek az elmúlt években, ezen a téren minél gyorsabban előre kell lépnünk.
Fontos szemléletváltás, hogy elkezdtek kilépni a városi keretekből, és felvették a kapcsolatot a környező településekkel a gazdasági együttműködés erősítése érdekében. Ez volt a polgármester kérése, a Nagy-Miskolc program egyik alapvetése, és a HIPA is erre tett egyébként ajánlást. – A partnertelepülések érzik és értékelik ezt a változást, pozitív volt a fogadtatás. Miskolc számára nemcsak az siker, ha közigazgatási területén belül jön létre egy vállalkozás, hanem az is, ha a vonzáskörzetben létesítenek új munkahelyeket.

Térségi együttműködés

A települések mellett a gazdasági élet szereplőinek összefogása is kiemelt jelentőséggel bír. Erre jó példa a BOKIK égisze alatt működő, 2006-ban alakult Észak-magyarországi Autóipari Klaszter, ami a kamara legnagyobb ilyen jellegű szervezete. Jelenleg 80 tagja van – ebből 26 működik Miskolcon és vonzáskörzetében, a cégek összárbevétele éves szinten meghaladja a 2600 milliárd forintot. Vannak közöttük multinacionális vállalatok és hazai tulajdonú – nagyobb részben családi – vállalkozások. Ezeknek az autóipari beszállítóknak a többsége exportra termel, tevékenységi körüket tekintve gépipari és műanyagipari alkatrészgyártók. Termékeik magas hozzáadott értéket képviselnek, és magas a cégek digitalizációs szintje is – emelte ki érdeklődésünkre Bihall Tamás, a BOKIK elnöke. – Komoly gazdasági erőt képvisel ez a tömörülés, ami erősíti a térség autóiparának jelentőségét.

Úgy fogalmazott: a megye és Miskolc gazdaságában is fontos szerepet töltenek be az autóipari vállalatok; a multinacionális cégek közül több elsőkörös beszállítója a nagy autógyáraknak. És ezen cégeknek is vannak helyi, magántulajdonú kis- és középvállalkozó beszállítóik. – Széles tehát a paletta. Az biztos, hogy a megyében a vegyipar mellett a gépipar és azon belül a járműipar a legfontosabb ágazat, amit ugyan érzékenyen érintett a járványhelyzet miatti gazdasági visszaesés, voltak átmeneti leállások, létszámleépítések, de a méréseink szerint ezek nem voltak jelentősek. A nyár végére lényegében visszaállt a járvány kitörése előtti helyzet. A nagy cégek többsége továbbra is erős pozíciókkal rendelkezik. Azt azonban nem lehet tudni, hogy a második hullám miként tépázza tovább a gyárak teljesítőképességét. Ha ez az iparág megbicsaklik, annak komoly következményei lehetnek, de én ennek nem látom jelét egyelőre. Inkább a hibrid és elektromos meghajtásokra való átállás a nagy kérdés az autóiparban. És ebben, úgy ítélem meg, hogy a miskolci és a megyei cégek jól állnak.

Aranyat ér

A már meglévő ügyfelekhez való közelség mellett a Chervon Auto beruházása pedig megteremti a gyorsan növekvő elektromos és hibrid járművek piacán kínálkozó lehetőségek kiaknázását is – állítja a HIPA. A miskolci fejlesztéshez a kormány 5,3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást biztosít. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerint több szempontból jelentős a beruházás. Egyrészt, mert a magyar gazdaság zászlóshajóját jelentő autóiparba érkezik, másrészt azért, mert keleti beruházás. Harmadszor pedig: mert a fejlesztés újabb visszaigazolása annak, hogy Magyarország – a magyar emberek kiváló munkájának köszönhetően – továbbra is rendkívül vonzó beruházási helyszín.

Jelenleg egyébként 700 autóipari vállalat működik az országban, ami Magyarországot az európai járműipar egyik fellegvárává tette. Tavaly 550 ezer gépkocsit és több mint kétmillió autómotort gyártottak hazánkban, az ágazat exporthányada pedig 90 százalék felett van. – Most, a világjárvány idején minden beruházás „aranyat ér”, mert ezek mentik meg a munkahelyeket, és hozzák magukkal a magas színvonalú technológiát.

Világjárvány és gazdasági válság ide vagy oda, Miskolcon nem áll meg a fejlődés – hangsúlyozta a térség kormánypárti országgyűlési képviselője. Csöbör Katalin örömét fejezte ki, hogy a nyolc éve a kínai Nanjingben alapított, gyorsan növekvő óriáscég a versenytárs európai országok városai helyett Miskolcot választotta. Véleménye szerint ehhez megbízható alapot nyújt az ipari múlt, a fejlődő infrastruktúra, a Miskolci Egyetem által biztosított műszaki szakmai tudás, valamint a miskolci emberek tehetsége és elkötelezettsége.

További hírek

Olvasnivaló