A szabadstrand füvén tálalt tésztakorong, mögötte balatoni látképpel: az a lángos. Aranybarna glória a zsírpapír fölött. A piacon a lépéseidet jelző tejfölcseppek minden maszatos falat után. Diszkréten kunkorodó sajtforgács az inggalléron. A két harapás között elégedetten húzódó fokhagymás-olajos mosoly. Ezeket a képeket valószínűleg mindenki ismeri. Mind annak a nyomai, hogy a magyarok egyik kedvenc nyári csemegéjét gyűröd magadba. Ha azonban konyhanyelven kéne meghatározni, mi is valójában a lángos, és egyáltalán miért eszünk nyári melegben egy magas kalóriatartalmú, zsiradéktól csöpögős sült tésztát, akkor valószínűleg sokan bajban lennénk.

Feltúrva az internet végtelen könyvtárát, szelektálva a fals információkat, elég sok mindent megtudhatunk erről az ételről, ami tulajdonképp egy igencsak régi fogással, a lepénykenyérrel mutat közeli rokonságot. 
Őseink a gabonát több formában fogyasztották: kásaként, kenyérként és lepénykenyérként például. Utóbbi többnyire olyan lisztből készült, amit nem lehet annyira jól keleszteni. A lepénykenyér tehát kelesztés nélkül készült, így általában vékony volt a tésztája, és úgy adagolták, hogy kézben kényelmesen elférjen, szemben a dagasztott, gyakran 3-5 kilós cipókkal.

A lepénykenyérrel a fő eltérés, hogy a lángos kelesztett tésztából készült, a jelentése is ez: lángnál sütött, kelesztett lepény. Az első írásos említése az 1700-as évekből való. A 18. században a naponta hazajáró disznópásztorok részére sütötték az amúgy kenyérsütés céljából befűtött kemence kövén, ez a gyakorlat pedig később is megmaradt. Mivel a dagasztás fárasztó, időigényes műveletnek számított, a kemence begyújtása pedig sok tüzelőt igényelt, hetente egyszer került sor a kenyérsütésre. Mellé pedig készítettek más, kisebb fáradsággal járó harapnivalót. Ilyenné vált a lángos is, amit általában a kenyérsütés napján ettek, míg magát a kenyeret csak később szegték meg.

Miután az élesztő megjelent, ezek a műveletek is szétváltak: már nem volt szükséges a kenyérsütéshez igazítani a lángoskészítést sem. Ekkor kezdett szokássá válni, hogy a lángost hirtelen, olajban sütik ki. Ez a változat a hetvenes években vált igazán népszerűvé. Eleinte csak sóval szórták meg, majd divatba jött a lereszelt fokhagymából, vízből és sóból álló mártás is. Az utóbbi 50 évben azonban sok minden változott. Legtöbb helyen a füstölt sajtos-tejfölös változat a csúcs, de rengeteg más feltétet is ajánlanak az ötletes sütödék. 
A juhtúrós vagy gyroshúsos változat bőven nem a plafon. A tésztára kerülhet csirkepaprikás, marha- vagy őzpörkölt, libamáj vagy szarvasgomba, de kis hazánkban lehet kapni sültpaprikás-túrós és rukkolás-ricottás változatokat is. 

Miskolc környékén nemrégiben még lehetett kapni kapros tejföllel nyakon öntött lazacdarabkás lángost is. Aki pedig édes ízekre vágyik, az próbálja ki a banános-nutellás és gyümölcsjoghurtos megoldásokat, vagy kóstoljon egy Rákóczi-túróssal megbolondított lángost! És hogy miért esszük ezt a bőséges olajat tartalmazó ételt nyáron, amikor jócskán kevesebb kalóriára van szüksége a szervezetünknek? A fentiekből talán már kiderült: mert imádjuk a lángost.