Megváltoztatta az életét Artúr, a vakvezető kutya

Brigi története azért különleges, mert egy csecsemőkori toxoplasma-fertőzés miatt mindössze tízszázalékos látással született, jelenleg pedig hétszázalékos a látása, ami az ő esetében azt jelenti, hogy fényeket, épületeket, alakokat és személyeket csak nagyon közelről képes beazonosítani, és azt, hogy látássérülése az élet minden területén sok nehézséget okoz neki. Betegsége jelenleg nem gyógyítható. 

– Tudom, hogy lassan romlik a szemem, mivel nem lenne szabad erőltetnem azzal, hogy például olvasok, tanulok, a számítógépet használom vagy televíziót nézek, de ezeket nem lehet mindig kikerülni. Amíg van látásmaradványom, addig használnom kell a szememet. Én minden nehézségével együtt elfogadtam ezt az állapotot, és annak ellenére, hogy mindig akadályokba ütközöm, megpróbálok úgy élni, mint mások – mondta, amit eddig elért eredményei is bizonyítanak.

Brigi először Egerben, az Eszterházy Károly Egyetem csecsemő- és kisgyermeknevelő szakán diplomázott le, másodszor pedig idén januárban a Miskolci Egyetem igazságügyi igazgatási szakán. Ez utóbbit már Artúrral, egy fekete színű labradorral együtt, aki az előadásokon és a vizsgákon is Brigivel volt. Jelenleg is vele jár egyetemre, mégpedig a miskolci kampusz jogi karára. Brigi azért jelentkezett a jogi karra, hogy segítsen a látássérülteknek és azoknak, akik nem ismerik a rájuk és a vakvezető kutyákra vonatkozó jogszabályokat.

– A társaimat és az engem ért negatív élmények hatására ébredt fel bennem a vágy arra, hogy módosítsak valahogy a jogszabályokon, amelynek az az első lépése, hogy jogász leszek – magyarázta Brigi, akinek nem csupán a boltban, az ügyintézés során és a tömegközlekedési eszközökön vannak nehézségei a betegségéből adódóan, hanem a beilleszkedéssel is. Artúr ebben is segít neki. 

– Amíg nem volt kutyusom, és nem vakvezető kutyával közlekedtem, hanem fehér bottal, addig az emberek nem nyitottak felém. Amint 2020-ban Artúrt megkaptam, az életem is megváltozott. Azóta sokan jönnek oda hozzám, hogy megsimogassák őt, ami sokaknak a velem való kommunikációt is megkönnyíti azzal, hogy oldja a zavart. Azóta sokkal közvetlenebbek, kedvesebbek és nyitottabbak velem az emberek, és talán egy kicsit megkülönböztetett figyelemben is részesítenek. Megkérdezik például, hogy milyen buszra várok, vagy hogy segíthetnek-e valamiben – fejtette ki Brigi. Szerinte az épek nem mernek barátkozni a vakokkal, mert nem tudják, hogyan kommunikáljanak velük, mit mondjanak nekik, miképpen viszonyuljanak hozzájuk, mivel ne sértsék meg őket. 

– Nekem nagyon nehéz volt túltennem magam azokon a negatív élményeken, amelyek abból adódtak, hogy sem az általános iskolában, sem pedig a középiskolában nem fogadtak el a többiek a látássérülésem miatt. Mivel én voltam az iskolában az egyetlen fogyatékossággal élő, a gyerekek nem értették, hogy miért vagyok más, mint ők, és nem tudták kezelni ezt a helyzetet. Ma már nem foglalkozom a múlttal, és olyan emberekkel barátkozom, akik úgy fogadnak el, ahogy vagyok. Az egyetemi lét a barátokat is meghozta, van egy látó párom is. Rájuk, a szüleimre és természetesen Artúrra mindenben számíthatok – mesélte.

Brigi a terveiről beszélve elmondta, hogy szeretne egy túraegyesületet és egy kupát alapítani kifejezetten látássérülteknek. A kupát az nyerhetné el, aki egy évben húsz túrát teljesít azzal a kikötéssel, hogy Budapest mellett vármegyénként végigjár egy túraútvonalat. A kupához egy kitűző és egy oklevél is járna. A szöveg mindegyiken Braille-írással lenne feltüntetve azért, hogy azok is el tudják olvasni, akik semmit sem látnak. Brigi kiemelte, hogy kellemes élményeket és egy kis bátorítást szeretne nyújtani a sorstársainak. Azt szeretné, ha tudnák, hogy nincsenek egyedül, és hogy nem kell félni az ismeretlen dolgoktól.

Egy, a fenti beszélgetéshez kapcsolódó Hegedűs Brigitta és Ritó Evelin PhD, egyetemi tanársegéd által írt  A látássérült személyek közszolgáltatásokhoz való hozzáférése című publikációja cikk ITT olvasható el.