Ugrás a tartalomra

Minden általa tervezett épület a saját gyermeke

Bacsó István
Utoljára módosítva
2023. december 06. szerda 16:20
Nyolcvanadik születésnapja alkalmából köszöntötték Bodonyi Csaba Ybl- és Széchenyi-díjas építészt szerdán a városházán.
Fotó: Takács József

Az idén augusztusban nyolcvanadik életévét betöltő Ybl- és Széchenyi-díjas építészt, egyebek mellett az MMA rendes és alapító tagját, a Magyar Tudományos Akadémia Miskolci Akadémia Bizottsága Széchenyi István Művészeti Akadémia alapító tagját, Miskolc város díszpolgárát Veres Pál Miskolc polgármestere köszöntötte. 

Az ünnepeltnek, akit egy jelképes – stílszerűen betont is tartalmazó – ajándékkal és tortával leptek meg, a polgármester mellett gratulációjukat és nagyrabecsülésüket fejezték ki Miskolc alpolgármesterei, Varga Andrea, Badány Lajos és Szopkó Tibor is, valamint az építészkolléga Szunyogh László a város főépítésze és Borkuti László közművelődési és turisztikai tanácsnok. Bodonyi Csaba meghatottan fogadta a rangos grémium köszöntését.

„Ilyen még nem történt velem, úgy látszik, ehhez nyolcvan évet kell élni. Meglepett, hogy mások így számon tartják a születésnapomat és meghívtak ide a városházára, hogy köszöntsenek. Ez egy furcsa érzés, de jó érzés” – árulta el a meglepett születésnapos. 
Az elmúlt nyolcvan évből, benne az építészkarrier közel hatvan esztendejével, jó szívvel emlékszik vissza minden alkotására, amelyeket Miskolcon, az ország észak-keleti régiójában, vagy Tokaj főépítészeként a Bodrog és a Tisza találkozásánál létrehozott. Anekdotaként említette, hogy olyan sokáig volt Tokaj főépítésze – közel 25 évig -, hogy volt, aki már viccesen Bodroginak hívta Bodonyi helyett, utalva a városnál a Tiszába torkolló folyóra. Kiemelte, az építész szakma tulajdonsága, hogy maradandót alkothatnak, amennyiben a tervek meg is valósulnak, hiszen nem egy nagyszerű elképzelés marad végül a fiókban. 

„Úgy érzem, ez a hatvan év egyfajta munkaterápia is volt. A terveim többsége a vármegyében és Tokajban valósultak meg, de Miskolcon is számos ismert épület az én munkám, például az Egészségügyi Szakközépiskola építése és későbbi bővítése, a Tudomány és Technika Háza, a Miskolci Nemzeti Színház felújítása és bővítése, a Barlangfürdő bővítése és a Béke Mozi átalakítása Művészetek Házává, hogy csak néhányat említsünk” – sorolta. Kérdésünkre, hogy mit emelne ki a munkásságából, van-e kifejezett kedvence, azt a választ adta, hogy nem tud és nem is akar kiemelni egy konkrét épületet, mert mindegyik a „saját gyermeke”, így is gondol rájuk és nem akarja őket versenyeztetni. 

Az aranydiplomás építészt meleg szavakkal köszöntötte és méltatta Veres Pál polgármester a város vezetése nevében. Hangsúlyozta, rendhagyó ez a születésnapi köszöntés, hiszen Bodonyi Csaba augusztusban volt nyolcvan éves, azonban akkor hivatalos elfoglaltságok és szabadságolások következtében nem volt lehetőség a közös ünneplésre, amely azonban semmiképpen nem maradhatott el. 

„Nagyon fontosnak gondoljuk azt, hogy olyan nagy alkotókat, akiknek életműve nem csak Miskolcon, de a régióban is jelentős, köszöntse a városvezetés. Miskolcon olyan építészműhely létezett a rendszerváltozásig, amely tizenkét Ybl-díjast adott a városnak. Ők mind-mind különböző egyéniségek, kreatív, alkotó emberek, akik többsége még ma is munkálkodik. Ez valami csoda. Ez a szellemi érték az, amely meghatározta évtizedekre vagy akár századokra, a város, sőt az egész régió arculatát” – hangsúlyozta Veres Pál, aki hozzátette, hálásak Bodonyi Csabának a városunkért végzett munkájáért, és jó egészséget kívánt neki az elkövetkezendő évekhez.

További hírek

Olvasnivaló