Ugrás a tartalomra

Mindenkinek jár egy második esély

Muntyán Bernadett
Utoljára módosítva
2020. február 09. vasárnap 18:04
2016-tól egyedüliként segítik az Állategészségügyi Telepet, 2018-ban 500 kutyának és cicának sikerült megadniuk a második esélyt, és munkájuk eredményeként már nem altatnak el több állatot a Fonoda utcai telepen – a Miskolci Második Esély Alapítvány küldetése az elhagyott, bántalmazott, kóbor állatoknak is adni egy második esélyt.

–  Úgy kezdődött a mi alapítványunk, hogy mindannyian civilként jártunk ki kutyát sétáltatni az Állategészségügyi Telep nyílt napjaira, aztán úgy gondoltuk ettől még többet is tehetünk – mondja Papp Vanda az alapítvány elnöke. Hozzátette: persze emellett mindannyiuknak van civil munkája is. – Én például kutyakozmetikus vagyok, de van köztünk óvónő, egyetemista, asszisztens, de van köztünk környezetvédelmi referens is, szóval tényleg vegyes a paletta. Hivatalosan öten dolgozunk az alapítványnál, és van mellettünk körülbelül 10 önkéntes, akik sokban segítik a munkánkat – részletezi.

„Legnagyobb érdemünk, hogy közreműködésünkkel 4 éve nincs altatás a miskolci gyepmesteri telepen.”

Elsődleges céljuk a Miskolci Állategészségügyi Telepre bekerült állatok gazdásítása. – Vannak ideiglenes befogadóink, de különböző szervezetekkel is kapcsolatban állunk; mint például fajtamentőkkel. Várjuk a sorainkba az önkénteseket, az ideiglenes befogadókat – emeli ki.

Cézár gazdit keres!

Van egy virtuális örökbefogadó programunk, ahol bárki, bármilyen összeggel tudja támogatni a kutyusokat, akiket virtuálisan örökbe is fogadhat.

Nagyon sok állat kerül be napi szinten, folyamatosan tele a telep, így állandóan várjuk a gazdik jelentkezését. Kéthetente nyílt napot tartanak, szombatonként 10-14 óra között: ekkor végre sétálhatnak a négylábúak, és szeretetet is kapna a bent élő állatok.

Utcai kutyákat is segítenek, próbálnak nekik is helyet találni. – Nekünk nincs menhelyünk, így önkénteseink és mi magunk is fogadunk be átmenetileg kutyusokat. Most is van nálam egy 12 éves idős, beteg kutyus, Cézár, akinek már három éve próbálunk gazdit találni – fogalmaz.

2019-ben 500 kutyának és cicának sikerült megadni a második esélyt.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!