A miskolci gyepiről a hollywoodi sztárság felé

Horkai Zoltán neve hazánkban talán kevésbé ismerős a nagyközönség számára, Hollywoodban azonban ott van a legtöbb olyan rendező és producer asztalán a névjegykártyája, akik állatokkal szoktak jeleneteket forgatni. A gödöllői farmján élő vadtrénert Farkasemberként is emlegetik – az első ordasát 24 éves korában vette magához –, de igazából mindenféle fajú és méretű állatot tart: vannak medvéi, szürke, barna, kanadai és hibrid farkasai, ragadozó madarai, szarvasai vaddisznói, de a háztáji jószágokból is akadnak neki szép számmal. Miskolcra például azért érkezett, hogy örökbe fogadja a helyi állategészségügyi telep egyik lakóját.

Az egyéves kan kutyus lázba hozta az örökbefogadókat: rengetegen jelezték a telep Facebook-oldalán, hogy szívesen magukhoz vennék a szeleburdi fekete szőrboglyát. A gödöllői Farkasember is az érdeklődők között volt, sőt, csütörtökön el is látogatott a telepre, hogy megismerkedjen Rubellel. Farkast ugyan nem, de sajátjai közül két kutyát elhozott, hogy megnézze, miként illeszkedne be az új tag a falkájába (lelövöm a poént: pillanatok alatt összehaverkodtak).

Rubel menni Hollywood

Horkai Zoltán elárulta, a fajta miatti rajongás az oka, hogy örökbe fogadná a barátságos mackót, de ha olyan filmes megkeresés érkezik, ami passzolna hozzá, akkor Rubelt is a kamerák elé állítja.
- Nem vagyok idomár. Idomított állatok a cirkuszokban vannak. Az én módszerem más. Azt próbálom kitalálni, hogyan tudnám ösztönözni az adott állatot a kiszabott feladat elvégzésére. A medvéimmel sokat játszom, így ehhez hozzá vannak szoktatva. Egy ilyen játék a megfelelő kameraállásból tűnhet úgy is, mintha épp marcangolnának. A farkasokkal ugyanez a helyzet, csak őket némi hússal ösztönzöm legtöbbször. Elrejtek pár húsdarabot a zsebemben, és amikor a földre fekszem, ők mindent megtesznek, hogy megtalálják és kiszedjék azokat. A filmen mindez úgy látszik, mintha egy farkas falka esett volna neki az áldozatának.

Kutya(élet)mentés

A vadállattréner azt is elmondta, hogy Rubel, bár igencsak nagyra nőtt, csak a második legtermetesebb kutya lenne a falkában.

- Mint mondtam, nem vásárolok állatot tenyésztőtől. A legnagyobb kutyámra is úgy tettem szert, hogy megmentettem őt. Egy állatorvos ismerősöm kért meg egyszer, hogy segítsek neki, mert nem mer elaltatni egy elvadult kaukázusit. Nekem a foglalkozásom miatt van erre a célra alkalmas fegyverem. Rábólintottam, de elhatároztam, hogy először megnézem magamnak az állatot. Egy idős házaspár vásárolta, amikor kimentem, látszott rajtuk, hogy félnek a kutyától. Kiderült, nem is fajtatiszta kaukázusi. Ahogy a ketrecéhez értem, egyből nekiesett a rácsoknak, szaggatta, tépte őket. Mit tehettem volna? Én is szaggatni kezdtem. Egy idő után a kutya abbahagyta az agresszív viselkedést, és leült velem szembe. Ekkor kinyitottam a ketrec ajtaját. Ahelyett, hogy nekem esett volna, az állat hátat fordított, úgy ült tovább. Ezt egyértelműen a megadás jelének vettem. Mikor visszamentem a gazdákhoz, kiderült, hogy ők már hívták a mentőket, mert biztosak voltak benne, hogy megöl a kutyájuk. Azóta nálam van, ő is a farmon él. Nem akartam kaukázusi juhászt, de senki nem fogadta örökbe, így maradt.

Dráguló takarmány

Ha valaki azt gondolja, hogy a selyemsonka ára ugrott meg az utóbbi években, az valószínűleg nem tartott még szarvasokat. Horkai Zoltánnak nemrégiben még 200 állata volt, ezeknek a felétől viszont meg kellett válnia – többségében szarvasoktól.
- Nehéz elhinni, de nem a farkasok vagy a medvék etetése kerül a legtöbbe. Egy év alatt ugyanis többszörösére emelkedett a lucerna ára: az utolsó időszakban napi 150 ezer forintba került a szarvasaim takarmányozása, így megváltam a többségüktől. Sajnáltam, de szerencsére sikerült nekik jó helyet találni - tett pontot a szarvassztori végére Horkai Zoltán.