Miskolci kórháztörténet 10. - Miskolci hadikórházak a második világháborúban
Ma már nehéz elképzelni az ilyen ideiglenes kórházakban kialakult állapotokat, ellenben lehetséges, hogy az elmúlt két évben átéltekről is hasonlóképp fognak beszámolni a jövő történelemkönyveinek lapjai.
Ha az első világháború alkalmával kialakult hadikórházakról szót ejtettünk, érdemes kitérni a második világégés időszakára is, hiszen 1944-ben három ízben is légitámadás érte a várost, ami számos civil áldozatot követelt. Ezzel együtt a város környéki harcokban is aratott a halál, a számtalan sebesültről pedig úgy kellett gondoskodni, hogy a következő támadás árnyéka külön nyomásként folyamatosan ott tornyosult az orvosok és ápolók feje felett.
Miskolcon 1942 és 1944 között két magyar honvédkórház létezéséről tudunk, ebből is az első a Tóth Pálról elnevezett intézet épületében kezdte meg a működését. Az itt ápoltak létszámáról nincs tudomásunk, ellenben a korabeli források arról számolnak be, hogy ez az intézmény „orvosokkal, egészségügyi katonákkal és vöröskeresztes ápolónőkkel nagyon jól el volt látva. Jól felszerelt műtővel, külön tiszti és legénységi kórtermekkel rendelkezett”. A másik létesítmény a Kálvin utcában található úgynevezett Vöröskereszt Hadikórház volt. Egyik intézményről sem tudjuk, hogy valójában meddig működtek, de az valószínűsíthető, hogy megszűnésük összefügg a szovjetek városunkba történő benyomulásával.
A szovjet (és román) erők az ideiglenes hadikórházak kialakításával a városi lakáshivatalt, valamint a mérnöki hivatalt bízták meg, hiszen ők mérték fel korábban a háború okozta károkat. Jelentésük szerint ekkor már több épület román és orosz katonák fennhatósága alá került, akik ezen túl is komoly követeléseket támasztottak a város irányába, így hadikórházak kialakítására is. Így lett szovjet hadikórház a Fémipari és a Mezőgazdasági Iskola a Soltész Nagy Kálmán utcában, az Erdőigazgatóság épülete a Deák téren, a Pénzügyigazgatóság egy része a Fazekas utcában, a Tóth Pál Leánylíceum és Tanítóképző a Palóczy utcán, a mai Herman Ottó Gimnázium épülete, a Kun József elemi és ugyanitt a polgári fiúiskola, a Zenepalota a Bartók téren, a Hunyadi utcai Érseki leánynevelő intézet, a Kálvin utcai izraelita iskola épülete, a Vörösmarty utcai elemi iskola, a Rudolf laktanya valamennyi épülete, valamint városszerte több magánház is. A mai Földes Ferenc Gimnázium történetét feldolgozó kötet szintén beszámol arról, hogy 1944 decemberétől 1945 októberéig nem a megszokott helyen zajlott a tanítás, mivel ott is hadikórházat alakítottak ki, ahogy ugyanilyen okból a Berzeviczy Gergely Közgazdasági Technikum is nélkülözni volt kénytelen megszokott iskolaépületét.
Ezen „kórházak” felszereltségéről, ágyszámáról nem sok adat áll rendelkezésre, részben ezen intézmények rövid életű üzemelése miatt, részben pedig azért, mert a szovjetek általában magukkal vitték, illetve megsemmisítették a kapcsolódó dokumentációkat. De az oroszok nem csak belvárosi épületeket sajátítottak ki. A Herman Ottó Múzeum Fotó- és negatívtára őriz egy mintegy félezer darabból álló gyűjteményt, amely a lillafüredi Palotaszálló mindennapjait örökítette meg a szálló nem mindennapi funkciójában. Ugyanis ekkor előbb katonai üdülőként, majd 1945 márciusától tüdőszanatóriumként használták az épületet. Szintén a szovjet katonák számára kialakított szanatóriumként üzemelt 1944 novemberétől a miskolctapolcai Anna-szálló.
A már említett dokumentumok hiányában nehezen behatárolható, hogy a fent felsorolt intézmények pontosan meddig működtek. Az eddig feltárt adatokból, dokumentált visszaemlékezésekből csak annyi derült ki, hogy a belvárosi intézmények nagy részét 1945 végén, illetve 1946 elején számolták fel.
