Ugrás a tartalomra

A miskolciak is elmondhatják, hogyan újítanák meg a Szinva környezetét

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. szeptember 22. csütörtök 18:16
Közösségi tervezéssel indul a Szinva zöld folyosó nevű projekt. Ez azt jelenti, hogy az első kapavágás, sőt még a tervek elkészítése előtt kikéri a városvezetés az állampolgárok véleményét: szerintünk hol, milyen elemekkel kellene megújítani a várost 22 kilométeren átszelő patak környezetét? Első lépésként szombaton hat helyszínen, személyesen oszthatjuk meg elképzeléseinket.

Miskolc részvételi demokratikus kezdeményezéseinek újabb eszköze a közösségi tervezés, amely egy sokszor előkerülő problémára reagál. A városban is többször felmerült a múltban, hogy egy beruházás vagy fejlesztés anélkül valósult meg, hogy az emberekkel, az érintettekkel konzultált volna a beruházó.

Ez számos konfliktus forrása volt, sokszor olyanoké, amelyeket már orvosolni sem lehetett, még a szándék ellenére sem. A közösségi tervezés mint eszköz deklaráltan arra nyújt lehetőséget, hogy már a tervek is úgy szülessenek meg egy esetleges beruházásra vonatkozóan, hogy azok a lehetőségekhez mérten figyelembe veszik a lakossági érdekeket és igényeket. Így minél több vágynak megfelelhet a megvalósítás.

Varga Andrea. Fotó: Horváth Csongor

Csütörtökön sajtótájékoztatón ismertették, hogy Miskolcon a Szinva zöld folyosó nevű projekt lesz a közösségi tervezés próbája. Varga Andrea alpolgármester felidézte, hogy az elmúlt három év egyik fontos városvezetői feladata volt a részvételi demokratikus kezdeményezések meghonosítása a megyeszékhelyen.

Ennek részeként jött létre a Részvételi Koncepció, „amelynek egyik legfontosabb eleme, hogy együtt, a város lakosságával közösen tervezzünk mindent, amelyek előkészítenek egy döntést. Mi együtt vagyunk miskolciak, közösen kell, hogy építsük a várost” – mint fogalmazott.

Ezt követően arra tért át, hogy a közösségi tervezés elindításának időpontja nem véletlenül esett egybe a Mobilitási Héttel. „Élhető, zöld várost szeretnénk építeni, ahol a miskolciak a természet közelében tudnak kikapcsolódni” – zárta gondolatait a Szinva megújulására utalva.

Szunyogh László. Fotó: Juhász Ákos

A szót Szunyogh László városi főépítész vette át, aki a közösségi tervezés lehetőségeit ismertette a Szinva zöld folyosó projektben. „A várost nem magunknak, a városházának, hanem minden miskolcinak építjük. Azt szeretnénk, ha velük közösen tennénk ezt” – kezdte.

A Szinva zöld folyosó projekt 2019 óta prioritás a városvezetés számára. „Tudjuk, hogy a Szinva 22 kilométer hosszan folyik át a városon, összekötve annak különböző részeit. Régen ez egy koszos lefolyó volt, amitől eltávolodott a város, ma viszont egy tiszta patakunk van, amihez ismét közel kell kerülnünk” – mondta.

A projekt ezt szeretné elérni, a közösségi tervezés pedig abban segíthet, hogy kiderüljön, az állampolgárok hogyan képzelik ezt el: „hogy jussunk el a Szinvához, hogyan kapcsolódjanak az egyes városrészek a patakhoz” – zárta a módszer ismertetését.

Korábban a Szinva Örökség Napok a patak értékére, közösségeire hívta fel a figyelmet. Fotó: Juhász Ákos

Az első alkalom a véleménykifejtésre szeptember 24-én, szombaton lesz, amikor is közösségi biciklis programot szervez a város a Kerékpáros Miskolc Egyesülettel közösen a Szinva mentén, több állomással. Kunhalmi Zoltán, az egyesület elnöke azt hangsúlyozta, hogy paradigmaváltásra van szükség Miskolcon, ez pedig társadalmi konszenzus nélkül nem lehetséges.

„Azt látjuk, hogy a városvezetés által elindított részvételi folyamatok ebbe az irányba szeretnének elmozdulást, hogy kialakuljon ez a gondolkodás. Mi ehhez igyekszünk hozzájárulni” – írta körül a Kerékpáros Miskolc Egyesület motivációit és szerepét a közösségi tervezésben.

Kunhalmi Zoltán. Fotó: Horváth Csongor

A szombati programmal kapcsolatban elmondta, hogy a közösségi kerékpározáshoz bárki csatlakozhat 10 órakor a Majális park buszvégállomás mellett, a Szinvánál. Egy 13,6 kilométer hosszú közös, a Selyemréten végződő biciklitúrára várják az érdeklődőket. „Kicsit felfedező jellegű túra lesz, mondhatni úttalan szakaszokkal is” – osztott meg gyakorlati információkat Kunhalmi Zoltán.

Azt is kihangsúlyozták a szervezők, hogy a program nem verseny lesz, hanem egy egésznapos rendezvény, amelynek célja az ötletelés arról, hogy a város adott pontjain hogyan képzelik el az emberek a Szinva mentének megújulását. Hat ilyen fix helyszín, „részvételi pont” lesz, ahol várják mind a kerékpárosokat, mind pedig a környéken élőket.

kovács kamilla részvételi iroda
Kovács Kamilla. Fotó: Mocsári László

A Polgármesteri Hivatal civil részvételi referense, Kovács Kamilla ismertette, hogy a túra útvonalán hol helyezkednek majd el a részvételi pontok. Két óráig tartózkodnak ott a szakmai segítők, zárójelben pedig az olvasható, hogy mikor indul tovább a biciklis csapat:

– a Hegyalja utcai lakótelep, a Székely utca végi gyaloghíd közelében: 10.00 – 12.00 (11:15)

– a kiliáni-déli garázssorok mögötti teresedés: 11.00 – 13.00 (12:15)

– Győri kapu, Kiss Ernő utca menti patakpart, a Tímármalom és Gyula utcák torkolata magasságában: 12.00 – 14.00 (13:25)

– a Zrínyi gimnázium mögötti partrész („Neptun búvárklub” feliratú falnál): 13.00 – 15.00 (14:10)

– Hadirokkantak / Kóris Kálmán utcai Szinva-szakasz (mindkét oldal: kutyafuttató, illetve garázssor): 14.00 – 16.00 (15:15)

– selyemréti strand mögötti part (a déli oldali kerékpárútnál): 14.00 – 16.00 (16:00)

A cél ezúttal az „adatgyűjtés” arról, hogy az emberek hogyan vélekednek a Szinváról, illetve a mentének lehetőségeiről, például közösségi terek ki- vagy átalakításáról. Ezt követik majd később konkrétabb beszélgetések is például funkciókról vagy kinézetről. „Olyan anyag születik meg a végére, ami majd beépül a tervekbe” – foglalta össze a Szinva zöld folyosóhoz kapcsolódó közösségi tervezés lényegét Kovács Kamilla.

A folyamattal – és a többi miskolci részvételi kezdeményezéssel – kapcsolatban rendszeres és friss információk a https://tervezzukmiskolcot.hu/ weboldalon érhetőek el.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!