Ugrás a tartalomra

Novák Katalin: Olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével

24.hu / hvg.hu
Utoljára módosítva
2023. március 30. csütörtök 08:22
Háromnapos törökországi látogatásra érkezett szerdán Novák Katalin, a köztársasági elnök pedig közös sajtótájékoztatót tartott Recep Tayyip Erdogan török elnökkel az ankarai elnöki palotában. Az eseményen a hvg.hu tudósítása szerint a februári törökországi földrengésben résztvevő mentőcsapatok képviselői is részt vettek.
Bruzák Noémi / MTI

A sajtótájékoztatón szó esett az orosz-ukrán háborúról is, ezzel kapcsolatban Erdogan arról beszélt, hogy szerinte nagy erőfeszítéseket tesznek, hogy párbeszéd legyen a két fél között, és azt is megígérte, hogy biztosítják a gázellátást a Török Áramlaton keresztül.

Novák Katalin hangsúlyozta, hogy Magyarország elítéli Vlagyimir Putyin agresszióját, és kiáll Ukrajna területi integritása mellett, majd később újságírói kérdésre öt pontban sorolta fel, hogy mire van szükség a békéhez: szándékra, az eszkaláció elkerülésére, a feszültségek hűtésére, asztalhoz kell ülni, és olyan béketerv kell, ami nem jár Oroszország győzelmével. Mint mondta: "közös célunk, hogy Oroszország vonja vissza a csapatait ukrán területekről".
 

További hírek

Olvasnivaló