Ugrás a tartalomra

Összeesett a pályán Eriksen, félbeszakadt a dán-finn meccs

mti.hu
Utoljára módosítva
2021. június 12. szombat 19:37
A dán Christian Eriksen összeesett a pályán, újraélesztik, emiatt az első félidő végén félbeszakadt a Dánia-Finnország mérkőzés a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon, Koppenhágában, a B csoportban.
Forrás: eb2020.24.hu

Eriksennek stabil az állapota. Eriksen újraélesztése – egy nem sokkal későbbi Reuters-fotó tanúsága szerint – sikeres volt, a játékos a homlokát fogva, nyitott szemmel, a sajtóhírek alapján stabil állapotban hagyta el az arénát, és szállították kórházba.

KORÁBBAN ÍRTUK:

Az Internazionaléval olasz bajnok, 109-szeres válogatott középpályás a 43. percben egy dán akció után elindult visszafelé, majd mindenféle előzmény nélkül, két-három botorkálva megtett lépés után összeesett az oldalvonal mellett.

A 29 éves játékost mintegy tíz percig a pályán élesztették újra, döbbent csapattársai védősorfalat álltak körülötte, mielőtt a mentősök kitolták a hordágyat a stadionból – a közönség tapsa közepette.

A finnek már korábban bementek az öltözőbe, a dánok kikísérték csapattársukat. Egyelőre nem tudni, milyen állapotban van Eriksen, illetve hogy folytatódik-e a találkozó.

A középpályás mostani pályára lépésével a 4. helyre lépett a dán örökranglistán, csak Peter Schmeichel (129), Dennis Rommedahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) számlál több válogatottságot.

A találkozó 0-0-ra áll.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke