Ugrás a tartalomra

Pályakezdési lehetőségekről tartottak pódiumbeszélgetést a fiataloknak

minap.hu
Utoljára módosítva
2019. október 28. hétfő 11:37
Az IGR információs pont megnyitója alkalmából a fiatalok pályakezdési lehetőségeivel kapcsolatban tartott pódiumbeszélgetést a Miskolci Szakképzési Centrum.

Október 25-én pénteken pódiumbeszélgetés keretében ismerkedhettek meg a fiatalok, milyen lehetőségeik vannak a munkaerőpiacon, miután végeztek tanulmányaikkal a Miskolci SZC Berzeviczy Gergely Szakgimnáziuma  Dísztermében.  A beszélgetés nyitányaként szó volt az Ifjúsági Garancia Rendszerről, ami átfogó oktatási és foglalkoztatási intézkedések sora, melynek célja az ifjúság munkanélküliségének csökkentése, valamint a fiatalok elhelyezkedésének, élethelyzetének javítása. A program célcsoportja azon 25 év alatti fiatalok, akik már végeztek tanulmányaikkal azonban sem elhelyezkedni nem tudtak, sem újabb tanulmányokat nem kezdtek el folytatni.

A regisztráló fiatalok segítséget kapnak képzésekben való részvételhez vagy a munka világába való elhelyezkedéshez.  A program egyik eleme a pályázati forrásból megvalósuló gyakornoki program, amely számos előnnyel járhat mind a fiatal, mind pedig a munkaadó számára. A programnak köszönhetően a pályakezdő fiatal az iskolában megszerzett tudását valós munkahelyi környezetben kamatoztathatja, amely a rendszeres és kiszámítható jövedelem mellett szakmai tapasztalatot is jelent. Ezt a tapasztalatot már bátran beírhatja önéletrajzába, amely segítheti őt a jövőbeni hosszútávú elhelyezkedésben. A gyakornoki programban való részvétel feltétele, hogy a jelentkező 25 év alatti, OKJ-s képzettséggel rendelkező, munka- és tanulói jogviszonnyal nem rendelkező legyen, előzetesen regisztráljon az Ifjúsági Garancia Programban, valamint az, hogy az elmúlt 12 hónapban ne részesüljön bérjellegű támogatásban- ismertette a program részleteit János Enikő, a Miskolci Szakképzési Centrum tanügyigazgatási szakügyintézője.

A pódiumbeszélgetést Kiss Gábor, a Miskolci Szakképzési Centrum kancellárja vezette és a beszélgetőpartnerek között olyan helyi vállalkozók ültek, mint Lukács Éva, a City Hotel Miskolc & Drót Bisztró & Restaurant igazgatóhelyettese, gazdasági vezetője, Oszlánczi Réka, a Creepy Palacsintaház alapító, ügyvezetője, Obritovics Márta, a Miskolc Travel 2000 Kft. ügyvezető igazgatója, Petercsák Máté a PM Energo Kft. ügyvezetője, vagy Orosz Csaba a Bros Universal ügyvezetője.

A beszélgetés során a pályakezdés előtt álló fiatalok első kézből kaphattak információt a gyakornoki program nyújtotta lehetőségekről, a programban elérhető sikerekről. A cégvezetők élvezettel számoltak be tapasztalataikról, arról, hogy egy-egy gyakornoki időszak alatt, milyen csiszolatlan gyémántokra, vagy éppen hosszútávú munkatársakra leltek a pályakezdő fiatalokban.  A beszélgetés során a cégvezetők hangsúlyozták a kommunikáció és az alkalmazkodóképesség fontosságát, amely kompetenciák elsajátítása sokszor kulcsfontosságúak a fiatalok elhelyezkedése szempontjából.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!