Ugrás a tartalomra

Repülőgépeket és alkatrészeket kapott Ukrajna Nyugatról

MTI
Utoljára módosítva
2022. április 20. szerda 15:16
Erről John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője számolt be.

 

Ukrajna harci repülőgépeket és alkatrészeket kapott az Oroszország elleni háborúhoz - jelentette be John Kirby, az amerikai védelmi minisztérium szóvivője újságíróknak nyilatkozva Washingtonban helyi idő szerint kedden este.

"Ukrajnának most több vadászgépe van, mint két héttel ezelőtt" - fogalmazott Kirby, de nem közölt további részleteket arról, honnan érkeztek a repülők.
    
Korábban a nyugati szövetségesek közül többen nehézfegyverek szállítását jelentették be az orosz támadás alatt álló Ukrajnának: az Egyesült Államok és Nagy-Britannia még több tüzérségi eszközt küld, Kanadából - mint Justin Trudeau miniszterelnök bejelentette - nehéztüzérségi eszközöket is szállítanak, továbbá Hollandia és Belgium is küld fegyvereket.
    
Németország még vonakodik állást foglalni a kérdésben, bár Olaf Scholz kancellár a nyugati állam- és kormányfőkkel kedden tartott videokonferencia után bejelentette, e témában folytatják az egyeztetéseket. Hangsúlyozta, hogy a német ipar közvetlen fegyverszállításait finanszírozná a kormány, de a nehézfegyverekkel kapcsolatban kerülte a konkrét kijelentéseket. "Megkértük a német fegyveripart, hogy közölje velünk, milyen anyagokat tud szállítani a közeljövőben" - mondta a kancellár Berlinben. "Ukrajna most elfogadott egy válogatást erről a listáról, és mi biztosítjuk számára a megvásárlásához szükséges pénzt". Mint korábban, ez magában foglalja a páncéltörő fegyvereket, a légvédelmi eszközöket, a lőszereket "és mindazt, amire tüzérségi bevetés során szükség lehet".
    
Ukrajna elégtelennek minősítette Scholz bejelentését. A német kancellár kijelentéseit "nagy csalódottsággal és keserűséggel" vették tudomásul Kijevben - mondta Andrij Melnyk berlini ukrán nagykövet a dpa hírügynökségnek. "Érthetetlen az a tézis, hogy a Bundeswehr már nem tudna semmit sem szállítani Ukrajnának" - vélekedett. Elmondta, hogy a 400 német Marder páncélozott harcjárműből például százat csak kiképzésre és oktatásra használnak, és azonnal átadhatók lennének Ukrajnának. Hozzátette, hogy a 800 Fuchs páncélozott csapatszállító harcjármű nagy része szintén nincs használatban.
    
"Felszólítjuk a német kormányt, hogy ebben a kulcsfontosságú kérdésben nyílt kártyákkal játsszon, és ne kerülgesse a forró kását" - mondta Melnyk. "Minden további szükségtelen késedelem újabb életekbe kerül" - hangoztatta.
    
Eközben az Egyesült Államok már elkezdte egy újabb katonai segélycsomag összeállítását is Ukrajna számára, a múlt héten elindított 800 millió dolláros csomaggal nagyjából megegyező nagyságrendben. Az új csomaggal együtt az Ukrajnának nyújtott amerikai katonai segély a háború kezdete, február óta jóval több mint hárommilliárd dollárra emelkedne.
    
A harcok "kezdenek tüzérségi konfliktussá átalakulni" - mondta Boris Johnson brit miniszterelnök a londoni képviselőknek. A britek hajók ellen bevethető rakéták küldésének a lehetőségét is vizsgálják. Johnson jelezte, hogy egyebek között Brimstone levegő-föld rakétáról van szó: a szárazföldi és tengeri célpontok ellen egyaránt bevethető, célját önállóan megkereső páncéltörő rakétákat általában repülőgépekről szokták indítani.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!