Ugrás a tartalomra

Soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. július 26. péntek 11:33
Az első 200 napban és a vakáció kezdete óta is több vendéget fogadtak a szálláshelyek, mint a tavalyi rekordévben.
nyaralás tapolca turizmus barabits sétány
Mocsári László Miskolctapolcán készített júliusi felvétele

Az év első kétszáz napjában a turisták száma közel 12%-kal, a vendégéjszakáké pedig közel 8%-kal alakult a tavalyi felett. A Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint január elejétől a nyár közepéig több mint 8,8 millió vendég érkezett a magyarországi szálláshelyekre, ahol 21,3 millió vendégéjszakát töltöttek. Emellett az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A szálláshelyek forgalma e szűk harminc napban megközelítette a 6 millió vendégéjszakát, mintegy 7%-kal meghaladva az egy évvel ezelőtti értéket, míg a nemzetközi forgalom 11%-kal növekedett - közölte a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ).

Mint írják, idén július 18-ig már csaknem 19%-kal több külföldi vendég utazott Magyarországra, és a belföldi vendégek közül is 6%-kal többen pihentek otthonuktól távol. A szálláshelyek forgalma pedig mintegy 8%-kal múlta felül a tavalyi rekordévi értéket a vendégéjszakák tekintetében. Kiegyenlítetten alakult a vendégéjszakák aránya: a nemzetközi vendégek 10,7 millió, míg a hazaiak 10,6 millió vendégéjszakát töltöttek a magyar szálláshelyeken, amely értékek az előző évi mutatókat szintén meghaladják.

A szálláshelyi forgalom 37%-ából a főváros részesedett az adatok alapján. A közel 8 milliós budapesti vendégéjszakaszám több mint 13%-kal alakult 2023 első kétszáz napjának forgalma felett, ezen belül a nemzetközi vendégéjszakák száma csaknem 15%-kal bővült, így elérte a 6,7 milliót.

Míg Budapesten 86% volt a nemzetközi vendégforgalom aránya, a fővároson kívül eltöltött vendégéjszakák közel 70%-át hazai turisták töltötték a szálláshelyeken. Az adatokból az is látható, hogy a legnépszerűbb térség az év első kétszáz napjában is a Balaton volt, ahol a vendégéjszakák száma közel 7%-kal emelkedett az elmúlt év azonos időszakához képest. A térség szálláshelyei a vidéki vendégéjszakák 30%-ának örülhettek - derül ki az MTÜ közleményéből.

Az NTAK adatok szerint hasonlóan növekvő tendenciát mutat a vakáció első hónapjának turisztikai forgalma is a tavalyi rekordévhez képest. Az elmúlt 30 napban már több mint kétmillió vendég pihent hazánk tájain, 12%-kal több mint az előző évben. A tanítási szünet kezdetét követő időszakban a vendégéjszakák száma elérte az 5,6 milliót. Ennek több mint háromnegyedét, 4,3 milliót a vidéki szálláshelyeken foglalták le, amelyek fogalma 5%-kal meghaladta a tavalyi év azonos időszakának eredményét. A fővároson kívüli vendégéjszakák 43%-át Balatonon töltötték a vendégek a vakáció első harminc napjában, közel 6%-kal többet, mint tavaly ilyenkor.

A turisztikai térségek közül a természetes vízparti strandokat kínáló Balaton térségét, továbbá a számos fürdőélményt nyújtó Debrecen és térségét, valamint a Mátra-Bükköt keresték fel leginkább a vendégek. Ebben a három térségben regisztrálták ugyanis a legtöbb vendégéjszakát. Az adatok szerint a Parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyházi Sóstógyógyfürdő volt a legnépszerűbb a kicsengetés óta eltelt egy hónapban - zárul a közlemény.

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!