Sokat lehet spórolni a kgfb biztosítás újrakötésével
Az akció első hetében az ügyfelek 32 800 forintos átlagdíjon kötöttek új szerződést, miközben biztosítójuk átlagosan 46 600 forintos indexdíjat ajánlott számukra, így a biztosításukat lecserélők átlagosan 29,6 százalékot spórolhattak - közölte saját adatai alapján az Insura.hu biztosításközvetítő hétfőn az MTI-vel.
Fontos azonban tudni, hogy nem számíthat mindenki ekkora arányú kedvezményre, ha váltani akar. A díjak alakulása az egyes díjazási szegmensekben nagyon eltérő: lesznek olyanok, akik csak minimális díjcsökkenést érhetnek el egy átszerződéssel, sőt olyanok is, akiknek jövőre mélyebben kell majd a zsebükbe nyúlniuk, mint idén (különösen akkor, ha az elmúlt évben káreseményt okoztak). Ezért minden érintett autósnak ajánlott összehasonlítani az egyes biztosítók kínálatát a következő hetekben - mutatott rá közleményében az Insura.
Hozzátették, hogy az eddigi szerződésváltók csaknem 75 százaléka a kgfb-vel foglalkozó biztosítók közül három szereplőnél: a Genertelnél, a Signalnál, valamint a Generalinál kötötte meg új biztosítását.
Az ügyfelek kilencven százaléka az éves díjat egyösszegben fizeti be, a negyedéves lehetőséget mindössze hét, míg a félévest három százalékuk választotta. Az ügyfelek nyolcvannégy százaléka az elektronikus fizetési módok valamelyikével (átutalás, bankkártya, inkasszó) egyenlíti ki biztosítási számláját, a csekket kérők aránya tizenhat százalék.
Kiemelték, hogy az év végi kampányban érintett több mint 400 ezer személyautó üzemben tartói december 1-jéig választhatnak, hogy új kötelező biztosításra váltanak vagy pedig jelenlegi szerződésüket folytatják a következő évben is. Ennek eldöntésében fontos szerepe van a meglévő biztosító által a következő évre megajánlott, úgynevezett indexdíjnak, amit a január 1-jei évfordulóval szerződőknek törvényi előírás alapján november 11-ig, hétfőig meg kell kapniuk. Ez az a díj, amihez a többi biztosító ajánlatát hasonlítani tudják.
Kozma Gábor, az Insura.hu vezérigazgatója elmondta, hogy annak az érintettnek, aki hétfőn sem kapja meg a díjértesítőt, érdemes mielőbb kapcsolatba lépnie biztosítójával, vagy a szerződésben közvetítő alkuszával - írja az MTI.