A munkahelye a szomszédos Szlovákiában van, de az év nagy részében Miskolcon él a családjával Péter Krisztina, akit arra kértünk, meséljen a kétlaki életéről.
A Kassai Thália Színházban dolgozik beszerzőként, illetve a kellékek és kosztümök készítésénél is besegít immár 14 éve – mondta el Krisztina. Hozzáfűzte, hogy kicsi kora óta érdeklődik a kézműves tevékenységek iránt, édesanyjától és nagymamáitól tanult kötni, horgolni, varrni, rajzolni, festeni. Egészen kis gyermekként érdekelték már a kosztümök, nagy álma teljesült azzal, hogy színházban dolgozhat. Jól mutatja, hogy Krisztina mennyire szereti a munkáját, hogy a Miskolcra költözés után sem adta fel, inkább vállalta, hogy ingázik.
Szerencsésnek tartja magát, mert a kollégáival is nagyon jó a kapcsolata, talán annak is köszönhető, hogy maradt a teátrumnál, hogy ez kölcsönös, ők sem akarták, hogy elmenjen – hangsúlyozta. A miskolci home office ötlete ennek okán született, hogy megoldódjon „az itt is és ott is” kérdése. Vagyis a hét nagy részében miskolci otthonában végzi a munkáját, ha pedig az kell, akkor pár napot Kassán tölt a színházban.
Hosszabb ideje gondolkoztak már azon, hogy Miskolcra költöznek, mert Krisztina párja itt dolgozik, és van egy közös kislányuk is. Szerették volna, ha napi szinten együtt van a család. Ezért amikor első osztályba ment a kislányuk, 2022 szeptemberében, akkor már egy miskolci lakásban laktak. Krisztinának van egy nagyobb gyermeke is, a nagylány a középiskolát kezdte el, amikor a borsodi vármegyeszékhelyre költöztek. Boglárka Kassán kilenc évig járt egy képzőművészeti alapiskolába, ahol egyik tanára azt javasolta, hogy művészeti középiskolába menjen tovább. Miskolcon meg is találták a megfelelőt, ahová felvételt nyert. A kézügyesség a családban öröklődik – állítja Krisztina, hiszen az apai nagypapa is festőművész volt, illetve a dédnagymama is festett, és anyai oldalról szintén megvan az indíttatás. A miskolci középiskolában nagyon befogadók a tanárok és a diákok is, Boglárka szeret oda járni.
Könnyen beilleszkedtek
A lányok nagyon rugalmasak, hamar barátokat szereztek Miskolcon is, de természetesen a kassai barátokat sem felejtik el. Ha „hazamennek”, alkalmat kerítenek a találkozásra. Tulajdonképpen nekik már két „otthon” van – hangoztatta Krisztina. Igyekszenek tartani a kapcsolatot mindenkivel, nem elszakadni onnan, itt pedig megtalálni a kötődést. Az édesanya vonattal utazik, de számára az is kikapcsolódás, amíg az út tart Miskolctól Kassáig, és mivel már nincsenek határok, neki fel sem tűnik, hogy egy másik ország vasútállomásán száll le. Számára automatikus, ha szlovákul szólnak hozzá, ő természetesen úgy válaszol. A gyerekei közül a nagyobbik beszéli hasonlóképpen a szlovák nyelvet, a kicsi már kevésbé – avatott be Krisztina.
A beszélgetés során többször is utalt rá az édesanya, hogy bár sok a hasonlóság a két város között, azért van néhány miskolci jellegzetesség, amit meg kellett szoknia. Kassán az autósok elég gyorsan vezetnek, és nem feltétlenül állnak meg a gyalogosnak az átkelőhelyen, míg Miskolcon azt tapasztalta, hogy ha csak közeledik az úttesthez, máris megállnak és átengedik. És nem csak ebben mutatkozik meg az udvariasság, mert összességében is azt látja, hogy nálunk sokkal toleránsabbak, elfogadóbbak az emberek. Krisztina azt, ha letegezik egy üzletbe betoppanva és „sziát” köszönnek neki, nem találja sértőnek, sőt kifejezetten tetszik neki. A színházi környezetben, a művészek között megszokta a tegeződést, ellenben Kassán sokkal zárkózottabbak az emberek, tartják a távolságot – jegyezte meg.
Felfelé kell tekinteni
Naponta megcsodálja az épületeket Miskolcon. Más a város képe, de nagyon hasonlít Kassára és Miskolc is egy ékszerdoboz – hívta fel a figyelmet Krisztina. Mivel többnyire gyalogol vagy tömegközlekedést használ, így van alkalma szemügyre venni a házak homlokzatát, ahol szebbnél-szebb domborműveket, szobrokat, stukkókat, de régi feliratokat, emléktáblákat is felfedez. A részleteket is megfigyeli, és felfelé tekint, néha a tetőtéri részek a legszebbek – állapította meg. Majd hozzátette: érdemes turistaszemmel nézve végigsétálni a főutcán, még akkor is, ha évtizedek óta itt él valaki. Krisztina ideköltözésük előtt nem ismerte annyira a várost, csak átutazóban járt itt.
– Miskolc környéke is nagyon szép, gyakran kirándulnak, túráznak a családdal a Bükkben, de a gyógyvizeket is kedvelik, ezért a termálfürdőket is sűrűn látogatják – avatott be Krisztina. Bár többnyire a hétvégéket Szlovákiában töltik, hiszen a családjuk – testvér, nagyszülők – ott élnek, és velük így tudnak találkozni viszonylag gyakran, de ha itt maradnak, szívesen fedezik fel vármegyénket. Illetve szeretik azokat a gasztronómiai rendezvényeket is, amelyeket az avasi pincesoron szoktak szervezni – tette hozzá Krisztina. Amit fontosnak tartott még megjegyezni a kassai-miskolci édesanya, hogy bár nehezebb dolga volt, mint gyermekeinek az ismerkedés terén, de így, másfél év távlatában már elmondhatja, hogy neki is sikerült barátokat találnia Miskolcon, amitől még inkább otthonosan érzi magát itt.
