A katolikus felfogás szerint az egyház három részben él egyidejűleg: a még evilágban élők a küzdő egyházat, a már meghaltak és „tisztítótűzben” vezeklők a szenvedő egyházat, az üdvözültek pedig a diadalmas egyházat képviselik. November első két napja összekapcsolódó ünnep, előbb a már üdvözült – mennyországba jutott – lelkekről emlékeznek meg mindenszentekkor, majd a purgatóriumban szenvedőkről halottak napján.

„Ez az ünnep az összetartozásunk ünnepe, az élőké és a holtaké, hiszen a lelkünk örök, akár élünk, akár halunk, egymáséi vagyunk. Az egyház minden tagja egy közösséget alkot, függetlenül attól, hogy a lelkünk melyik világban tartózkodik. Ezen belül az itt lévő közösségeink, a család, a rokonok, barátok, a hitben való összetartozás is fontosak. Nem tudjuk, hogyan lesz odaát, de biztos, hogy az összetartozók ott is valamilyen módon össze fognak tartozni. Ez a nap ezt is szimbolizálja.” – világosított fel Juhász Ferenc főszékesegyházi kanonok, a miskolci Mindszenti Plébánia plébánosa.

Hozzátette: „A halottak napja az imádkozás napja, azokért a szeretteinkért imádkozunk, gyújtunk gyertyát, mutatunk be szentmisét, elmélkedünk róluk, megyünk ki a sírjaikhoz, akik már elhunytak, és mi kérjük számukra Istentől, hogy mielőbb jussanak el Isten szentháromságának közösségébe. Ezt jelenti az üdvözülés. Jézus halála és feltámadása, az üres sír maga a bizonyíték arra, hogy a halálon mindenkinek át kell menni, de a feltámadás is mindannyiunk jövője. Az első keresztények gyakran a vértanúk sírjai fölött gyűltek össze, ott mutatták be a szentmisét, ott imádkoztak, mert a halál a keresztények számára sosem a végső állapotot jelentette. Templomainkban ma is őrzünk ereklyéket vértanúktól, szentektől, ami arra emlékeztet, hogy a halál nem a szörnyű vég, hanem a megdicsőülésünk kezdete, átlépés abba az életbe, ami nekünk van szánva.” – tudtuk meg a plébánostól.

Viszóczky Ilona etnográfus, a Herman Ottó Múzeum munkatársa szerint ez a nap a katolikus egyházban az élő és az elhalt hívek titokzatos közösségét jeleníti meg. Ünneppé nyilvánítását Szent Odilo clunyi apát kezdeményezte, a IX. század óta kötelező egyházi ünnep.

„A néphagyományban sok régi szokás és hiedelem kapcsolódik hozzá. A halottakkal kapcsolatos szokások a legkonzervatívabbak, és olyan korábbi pogány képzeteket és rítusokat is megőriztek, amelyeket az egyházak tiltanak. Például úgy tartja a népi hiedelem, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a templomban a halottak miséznek, vagy hazalátogatnak a saját otthonukba. Többfelé előfordul, hogy amikor a család elindul a templomba, akkor megterítenek a halottnak, hogy megvendégeljék, és a hazajáró lélek ne találja üresen a házat.
Van, ahol a sírokra is tesznek élelmet, hasonló okból. Gyakori szokás volt ezen a napon a koldusok megvendégelése is. Szeged környékén egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot sütöttek. Ez a mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen hasznosnak tartotta, hogy így is elősegítik az elhunyt családtagok üdvözülését.” – avatott be az etnográfus, aki más érdekességekkel is szolgált, főképp az ünnephez kötődő babonákból.

Megtudtuk, hogy halottak napján, sőt hetében mosási tilalom volt, attól tartva, hogy akkor a hazajáró halott vízben állna, vagy mert megsárgulna a ruha. Nem meszeltek, mert a férgek ellepnék a házat. Halottak napjához munkatilalom is kapcsolódott, nem végeztek semmilyen földmunkát, mert keléses lenne, aki ezt megszegi. Csak a legszükségesebb ház körüli munkákat végezték el.

Ezek a szokások egyrészt a haláltól, halottaktól való félelmen alapulnak, másrészt az örömön, hogy a szeretteik üdvözülhetnek, az üdvözülés útján járnak. Ehhez kapcsolódnak az imafelajánlások is és a mise bemutatása a lelkekért. A magyar halottkultuszban fontos az is, hogy az elhunyt végakaratát végrehajtsák, hogy ne járjon vissza, nyugodjon békében. Mindenképpen egy félelemmel vegyes tiszteletről van szó, amit ezen a napon kifejezünk eltávozott szeretteink felé.