Tiszta lappal indítják az évadot
Augusztus végén színjátszóhelyként is debütált a Csengey-kert. A gasztronómiával egybekötött előadás vaskos siker volt: minden jegy elkelt az estére. A kulináris kitérőt követően a Truváj és Trécs a megszokott helyszínen folytatódik szeptember 30-án este héttől. A Művészetek Háza kávézójában ezúttal két olyan művész is az est vendége lesz, akik „első truvájolók”.
Gáspár Tibor Jászai-díjas, Érdemes művészt az elmúlt időszakban láthattuk Miskolcon járásbíróként A revizorban, Feri bácsiként verte a csizma szárát A csárdáskirálynőben, de emlékezetes alakítást nyújtott a Vadkacsában és a Gyévuskában is.
Bodoky Márk fiatal kora ellenére már számos komoly szerepen van túl. Az előző évadban bemutatott Leonce és Léna férfi címszerepében küzdött a mindent átjáró hiábavalósággal, míg a Feketeszárú cseresznye Gézájaként a teátrum utóbbi éveinek legzajosabb sikeréhez járult hozzá.
Az est harmadik vendége Rudolf Szonja, aki már bemutatkozott a Truváj és Trécs közönsége előtt is. A színésznő 2021 óta erősíti a miskolci teátrumot, mostanra a társulat megkerülhetetlen tagja. Számos szerepben bizonyított, őt választották az ünnepi évad legjobb színésznőjének is.
A vendégek névsora tehát már önmagában is remek szórakozást ígér, amit csak tetéz a „truvájfaktor”. Az estek ugyanis az improvizációra építenek, némi csavarral, ami alkalomról alkalomra változik. A szeptember 30-ai esemény hívó gondolata: tabula rasa. Tiszta lappal indulunk tehát, ennek azonban a feltétele a vita és a konfrontáció. A csatabárdot ugyanis csak csatározás után lehet elásni. Ennek megfelelően tesztelik majd a vendégek béketűrési küszöbét. A fő kérdések: kit mi hoz ki a sodrából, és ki mennyire megbocsátó?
A meghívott művészek emellett állják majd a közönség vallatását is, így a minőségi, kultúraközpontú beszélgetés sem marad el a Miskolci Kulturális Központ következő színházi estjén.