Ugrás a tartalomra

Több mint kétezer programmal jön az idei Kutatók éjszakája

MTI
Utoljára módosítva
2021. szeptember 21. kedd 12:53
Országszerte csaknem 50 városban 112 intézmény több mint 2100 programot - mások mellett szórakoztató előadásokat, kísérleteket, bemutatókat, laborbejárásokat - kínál pénteken és szombaton a Kutatók éjszakáján.

A Kutatók éjszakája idén először nem nyert EU-s támogatást, ennek hiányában egy alapítványt hoztak létre, amely - vállalati támogatással - egységesen szervezi és közös honlapon (https://kutatokejszakaja.hu) mutatja be a programokat. Így a kisebb helyszínekre is könnyebben rátalálnak az érdeklődők, ezen a felületen ráadásul egyszerűen be is lehet jelentkezni a regisztrációköteles programokra - mondta el a rendezvénysorozat keddi budapesti sajtótájékoztatóján Kardon Béla, a Kutatók éjszakája főszervezője.
    
Balázsi Katalin, a Nők a Tudományban Egyesület (NaTE) elnöke kiemelte, hogy a Kutatók éjszakája segít megmutatni, miért jó kutatónak lenni Magyarországon, ez pedig a NaTE egyik legfontosabb célja is.
    
Az egyesület Bartók Béla úti helyszínén számos programmal várják az érdeklődőket, bemutatják például a nanovilágot, az érzékszervi kémiát, a mézek titokzatos világát vagy azt is, hogyan lehet kiterjesztett valóságot alkotni és hogy miként lehet felismerni az álhíreket.
    
A NaTE online eseménnyel is készül, az interaktív workshopon kutatók mesélnek őszintén pályájuk szépségeiről és nehézségeiről, és válaszolnak a hallgatók kérdéseire is - közölte Balázsi Katalin.
    
Felde Imre, az Óbudai Egyetem ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettese elmondta, hogy oktatóik a Kutatók éjszakáján azokat a technológiákat mutatják be, amelyeket maguk is nagyon szeretnek.
    
Az Óbudai Egyetem hét budapesti és székesfehérvári helyszínen több mint 150 programmal készül, elsősorban a 6-26 éves korosztályt megcélozva.
    
Az intézmény Bécsi úti campusán például a Huawei 5G kamionja AR, VR és egyéb technológiákat mutat be, kipróbálható lesz egy sebészrobot, valamint itt tartják a drónok és drónpilóták bemutatóját is.
    
A józsefvárosi campuson többek között a villanygenerátorokkal lehet megismerkedni, a gazdasági karon Reklámfalodát hirdetnek, a villamosmérnöki karon megismerhető lesz egy közvetítőkocsi és bárki kipróbálhat egy okos vakbotot, az építéstudományi karon pedig a kincskeresés és a geotechnika kapcsolatáról, valamint az egyiptomi piramisok feltárásáról lehet előadásokat hallgatni - mondta el Felde Imre.
    
A magyarországi egyetemek mellett számos más oktatási intézmény, köztük általános és középiskolák, valamint kutatóintézetek, múzeumok, levéltárak és több cég is készül programokkal a Kutatók éjszakájára.

(Nyitóképünk a 2019-es Kutatók éjszakája egyik miskolci helyszínén készült.)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke