Ugrás a tartalomra

Varga Andrea alpolgármester: a Szinva a hűségről is mesél

Kujan István
Utoljára módosítva
2022. augusztus 28. vasárnap 14:18
A Szinva Örökség Napok diósgyőri programjait a II. János Pál pápa téren nyitották meg vasárnap délelőtt. Egész nap színes programok várják a miskolciakat városszerte.
Juhász Ákos képgalériája a programsorozat helyszíneiről

Itt Varga Andrea alpolgármester mondott ünnepi beszédet, amiben felhívta arra a figyelmet, hogy valami új születik most a városban, valami olyan dolog, ami csak nálunk lehetséges. Úgy fogalmazott, hogy a Szinva összeköt bennünket Lillafüredtől a hámorokon, Diósgyőrön, a Kiliánon át a belvárosig, de tovább is: a Selyemréten át egészen a város széléig.

- Azt hiszem, aki velünk ünnepel most, mindenkinek van legalább egy története, ami a patakhoz kapcsolódik. Mi, diósgyőriek például emlékszünk arra, amikor még lehetett a Szinvában sétálni, vagy benne fürödtünk. Fontos része az életünknek; épített és történelmet írt - fogalmazott.

"A Szinva a mi csodánk, mert forrásként ott születik, ahol a város, és ott végződik, ahol Miskolc is véget ér" - mutatott rá Varga Andrea.

Meglátása szerint "a hűségről is mesél"; azt üzeni, hogy jöhetnek bajok - járvány, árvíz, háború -, mégis maradunk, "mert mi itt születtünk, és mi itt vagyunk otthon".

Erre a különleges értékre épül a Szinva Örökség Napok, egy formálódó fesztivál alapjait rakják most le. A város öt pontján kezdődtek el a programok, miskolci tehetséges művészek - zenészek, táncosok, énekesek - foglalják el a színpadokat.

- Tartsanak velünk, legyenek a vendégeink, hívják el barátaikat, és mondják el nekik, hogy mindenhol jó, de a legjobb itthon, Miskolcon - mondta.

- És ne feledjék: a Szinva várost épít, a mi városunkat. Őrizzük meg - zárta ünnepi beszédét Miskolc alpolgármestere.

Ezt követően a Reményi Ede kamarazenekar koncertjét hallgathatta meg a közönség.

A Szinva Örökség Napok programsorozatban városszerte várják az érdeklődőket (a részletes programot a cikk végén találják).

Az ünnep a belvárosban, a Szinva teraszon zárul majd, ahol a szimfonikus zenekar ad ünnepi koncertet, de fellépnek a perecesi fúvósok, kortárs zenekarok is. Megemlékezést is tartanak az 1878-as árvíz áldozatairól. A koncertek sora az Erzsébet téren ér véget, ahol a miskolci zenekarokat követően Szabó Balázs bandáját hallgathatjuk meg - ők zárják az I. Szinva Örökség Napokat.

A részletes program:

II. János Pál pápa tér
10.00 Reményi Ede Kamarazenekar koncertje
11.00 A kiskakas gyémánt félkrajcárja a Miskolci Csodamalom Bábszínház előadásában
12.00 KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes bemutatója
12.30 Foot Fighterz School csoport break tánc bemutatója
13.00 Diósgyőri Jazz Tánc Klub bemutatója
14.00 Miskolc Dixieland Band koncertje
15.00 Miskolc felfedezettjei – énekel Éva Bence, majd a Rebellions (énekel Müller Csenge, gitáron kíséri Póczos Patrik)

Kísérőprogramok:
10.00 – 16.00 Fügedi Márta Népművészeti Egyesület népi mesterségbemutatója és játszóházi foglalkozása
10.00 – 16.00 „A felszíni és felszín alatti vizek szerepe az életünkben”

(Nem ezoterikus megközelítés) Miskolci Egyetem Műszaki Földtudományi Kar programja
Látványos kísérletek, bemutatók, játék a vízhez kapcsolódóan a Szinva partján. Papírhajó verseny. A víz energiájának felhasználása. Mi alakítja a víz minőségét, hogyan mérjük? Hogyan viselkedik a víz a talajfelszín alatt? …és még sok más

Kilián, Otthon tér
10.00 Miskolci Mazsorett Együttes bemutatója
10.15 "Forró vizet a kopaszra" a Kalamajka Bábszínház előadásában
11.15 Diósgyőri Jazz Tánc Klub bemutatója
12.00 4-Dance Club Tánc és Musicalstúdió táncbemutatója
13.00 Miskolc felfedezettjei – énekel Éva Bence, majd a Rebellions (énekel Müller Csenge, gitáron kíséri Póczos Patrik)
14.00 Foot Fighterz School csoport break tánc bemutatója
14.30 Miskolc felfedezettjei - Rézfúvós hangszeren játszik Lakatos Gyula, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola növendéke
14.50 Vasas Nyugdíjas Tánccsoport fellépése
15.10 Grand Jeté tánccsoport műsora
16.00 Miskolc Dixieland Band koncertje

Kísérőprogramok:
10.00 – 12.00 Zöld Kapcsolat Egyesület öko-játszóháza
11.00 – 13.00 Factory Interaktív Sport sziget – roller akadálypálya kipróbálási lehetőség
14.00 – 16.00 Miskolci Otthon Segítünk Alapítvány foglalkoztatója
Termelői vásár

Győri kapu, Ifjúsági Sporttelep
10.00 Lúdas Matyi – a Galiba Társulat zenés előadása
11.00 Diri-Dongó együttes gyermekműsora
11.30 Miskolci Mazsorett Együttes bemutatója
12.00 Double Trombone Band koncert
13.00 Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány előadása
14.00 Interaktív zumba a KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes közreműködésével
15.00 The Acoustic Affair koncert

Kísérőprogramok:
10.00 – 16.00 Miskolc Holding Zrt. és tagvállalatainak interaktív foglalkoztatója
10.00 – 12.00 Katonadolog – a Honvédségi Toborzó bemutatkozója fegyversimogatóval, air soft lövészettel
Közéleti futball bajnokság
Amatőr erőnléti bajnokság
Justitia Fuji-Yama Sportegyesület karate bemutatója
ETKA jóga

Erzsébet tér
17.00 MiskolciMazsorett Együttes meglepetés produkciója
17.10 Miskolci Egressy Béni - Erkel Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola Just For Fun együttesénekműsora
17.45 Miskolc felfedezettjei - Rézfúvós hangszeren játszik Lakatos Gyula, a Symphonia Alapfokú Művészeti Iskola növendéke
18.00 Miskolc Big Band koncertje
19.30 The Sign koncert
21.00 Szabó Balázs Bandája koncert

Kísérőprogram:
Bemutatkoznak a bükkiborászok: Avasi présház, Csáter apó pincéje, Sándor Zsolt OrganikusSzőlőbirtok és Pincészet, Vadnai CSAKAZÉRTIS bor-és ökogazdaság

Szinva terasz
15.00 Bányász Fúvós Zenekarok összevont zenekari koncertje
15.45 Perecesi Bányász Koncert Fúvószenekar műsora
16.45 Miskolc felfedezettjei: Tisztakosz és AkuPUNKtúra diákzenekarok koncertje
17.45 Mintha Zenekar műsora
18.30 Vihula Mihajlo gitárművész előadása és „Szinva-híd soroló” flashmob
19.30 A Miskolci Szimfonikus Zenekar koncertje a Szinva tiszteletére, Veres Pál polgármester és Hangóné Birtha Melinda református lelkipásztor gondolataival. Közreműködik Feszner Dóra, a Szinva Art Társulat tagja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!