Ugrás a tartalomra

Varga János Project a Gárdonyi parkban

minap.hu/musicmedia.hu
Utoljára módosítva
2019. április 27. szombat 19:34
Pénteken egy különleges zeni csemegét hallhatott a nagyközönség Miskolcon. Az East zenekar két tagja, Varga János és Király István zenésztársaikkal és Kézdy Luca hegedűssel kiegészülve koncerteztek a Gárdonyi parkban.
Mocsári László képgalériája!

A hattagú csapat az instrumentális fúziós zenét egyedi módon ötvözi a jazz, a rock, és a világzene elemeivel, műfaji határok nélkül. Kézdy Luca Török Ádám társaságában több alkalommal is fellépett már Miskolcon – ezen az estén is energikus, virtuóz hangszeres szólókkal kápráztatta el a közönséget. 

– Kézdy Luca 2011 óta van velünk – nyilatkozta Varga János a musicmedia.hu-nak. Egyszer játszottam Miskolcon, méghozzá a Gidóék előtti időszakban, először Király István Rezső – akivel együtt játszunk a projectben – dobolt, és Margit József basszusozott, aki a Kormoránban volt énekes anno – folytatta. Velük csináltam meg először ezt a ZZ Top-os dolgot, és akkor játszottunk együtt. De rémlik, hogy Uriah Heep turné is volt Magyarországon és akkor több helyszínen előzenekar voltunk ezzel a Kyru-féle Zig-Zag Companyval, ezt már majdnem elfelejtettem. Az is, nagyon jó volt! Az az emlékem, hogy az első buli, egy motoros találkozón volt, a  Harley-Davidson-os alsóősin. Elkezdtünk játszani, egyszer csak megjelent a Uriah Heep zenekar a színpad előtt. Akkor belenéztek a műsorunkba, mert fölmerült, hogy később lenne egy rövidebb turné velük, néhány nagyvárosban, és akkor eldőlt, hogy elviszik a zenekart. Rábólintottak az arcok, hogy oké minden. Így, ezzel, tényleg voltunk Miskolcon, meg Szegeden és talán Nyíregyházán. És természetesen a Gárdonyi parkban koncerteztünk anno az East-el, a 80-as évek legelején – idézte fel.

A csapat külföldön is bemutathatta már különleges zenéjét, többek között Franciaországban, ahol mexikói, német, angol, francia és lengyel csapatok között léphettek föl egy progresszív rock fesztiválon. Természetesen a hazai rendezvényeken is népszerűek, játszottak a Szigeten, a Kaláka-, a Gastroblues Fesztiválon több alkalommal is, eljutottak Szegedi Jazz Fesztiválra is, de Budapestek ők voltak a TOTO előzenekara is!

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!