Boros Zsolt sokaknak lehet ismerős azok közül, akik rendszeresen utaznak villamoson, ő az a szakálas, rasztás hajú villamosvezető, aki a Skoda szerelvények mellett egyik állandó sofőrje a miskolci adventi villamosnak is. Mint érdeklődésünkre elmondja, idén éppen tízedik éve dolgozik a Miskolc Városi Közlekedési Zrt. kötelékében, a szerelvényeken napról-napra rengeteg utassal találkozik, az emberek társaságát így is élvezi, figyel rájuk. A zarándoklat, egészen pontosan a Szent Jakab-út egy szakaszának teljesítése már régóta vonzotta, mivel itthon is rengeteget túrázik, úgy érzi, a természetben van igazán otthon.

- Aztán tavaly jött a lehetőség az El Caminora, amikor egy fotózás alkalmával megismertem későbbi túratársaimmal, Szentgyörgyi Mártonnal és Kozma Valériával, akik egy párt alkotnak. Ők mesélték nekem, hogy szeretnék bejárni a Szent Jakab-út egy részét, én pedig azonnal jeleztem: csatlakoznék. Kapóra jött, hiszen azzal tisztában voltam, hogy ez a zarándokút nem egy sétagalopp, legalább az első szakaszát szerettem volna társasággal bejárni – kezdi.

A hármas tavaly novemberben repülővel indult útnak Budapestről Portóba, ott csatlakozott hozzájuk Törő Balázs, a társaság negyedik tagja. A portugál város volt egyébként zarándokútjuk kezdete is. Túrájuk tizenkét napja alatt összesen kétszáznyolcvan kilométert tettek meg Santiago de Composteláig, vagyis naponta úgy huszonöt-harminc kilométert. „Igazából mindez csak kétszázötvenegy kilométer lett volna, ha a belföldi útvonalat választjuk, viszont mi az óceánparton húzódó hosszabb, de szebb utat választottuk. Nem bántam meg, hiszen én életemben ekkor láttam először az óceánt, ami leírhatatlan látvány volt” – teszi hozzá.

Meghatározó élmények

Ilyenekből, mármint meghatározó élményekből persze nem volt hiány ezen a különleges földrajzi adottságokkal rendelkező vidéken mesél és mesélt Zsolt kőből épült házakról, végeláthatatlannak tűnő lépcsősorokból, hegyről, völgyekről, erdőkről, öblökről, puritán zarándokszállásokról és rengeteg kedves emberről. „Mindenki szeretettel fogadja a zarándokokat, mosolyognak, integetnek, az autóból dudálnak nekünk, buzdítanak. A boltokban angolul, tört angollal, de még kézzel-lábbal mutogatva is megértettük egymást, előzékenyek voltak, mindenben segítettek, ami jól is esett, hiszen egy-egy nap végére már alig maradt energiánk.”

A túrázók is kedvesek egymással – folytatja –, sokszor csatlakoznak is egymáshoz. Zsoltékhoz például egy német vállalkozó csapódott oda és néhány napon keresztül közösen zarándokoltak, de találkoztak belga, francia és még számtalan nációhoz tartozó sorstárssal is. Összességében az egész út meghatározó élmény volt számára, bár – ahogyan Zsolt hozzáteszi – azt a pillanatot sosem fogja elfelejteni, amikor Santiago de Compostela megpillantotta a katedrálist, ahol megkapta az oklevelet, ami igazolja: teljesítette az általa választott szakaszát a Szent Jakab-útnak.

- Talán az volt az egyik legmeghatározóbb élmény, hogy útnak indultam és megszűnt szűk két hétre megszűnt az addigi életem. Nem volt villamos, nem voltak utasok, megszűnt Miskolc, sőt a család is. Kalandor lettem, egy vándor, akinek bármennyire is fájt már a lába mondjuk a tizenhatodik kilométernél, el kellett jutni a napi célig. Nem mondom, hogy néha nem voltak nagy fájdalmaink, utólag mégsem ez, hanem a sok, életre szóló emlék maradt meg: a tájak, az emberek. Megmondom őszintén, a telefonomat be sem kapcsoltam azon túl, hogy édesanyámnál naponta lejelentkeztem, hogy élek. De nem is volt rá szükség, annyi látnivaló, annyi élmény volt – emlékezik vissza.

Magát is megismerte

Az emlékek mellett mást is nyújtott Zsolt számára az út: mint mondja sokkal jobban megismerte önmagát, sokkal kiegyensúlyozottabb lett. „Korábban sem voltam egy, az életet túlidegeskedő ember, de vannak szituációk, amikre ha visszagondolok, mostani fejemmel már nem értem, hogy annak idején miért húztam fel annyira magamat. A zarándoklatról visszatérve sokkal könnyebbnek éreztem a lelkemet és szerencsére sok mindent sikerült mai napig is megtartanom ebből az élményből annak ellenére is, hogy ha hagynám, a hétköznapok azért vissza tudnának rántani a régi énemhez. Alapvetően megváltozott az élethez való hozzáállásom” – összegzi Boros Zsolt, aki hozzáteszi: hazatérése óta egy sor dolgot sokkal jobban becsül: ilyen többek között a meleg víz, a fűtés, vagy a puha párna és ágynemű is.

Végül arra kértük adjon hasznos tanácsokat azoknak, akik már régóta tervezték, vagy a cikkünket követően döntötték el: teljesíteni szeretnék az El Caminot. „A fizikai erőnlét érdekében érdemes a zarándoklatot megelőző hónapokban és hetekben rászokni a túrázásra, vagy legalábbis valamilyen rendszeres testmozgásra. Enélkül nem fog menni. Érdemes beszerezni egy El Camino útikönyvet és egy zarándokigazolványt is. Utóbbi egy útlevélszerű dokumentum, amelyben pecséteket gyűjtik a gyaloglás során” – mondja.

A kevesebb több

Fontos kérdés az is, mit vegyünk magunkkal, mit pakoljunk a hátizsákba. Zsolt mosolyogva válaszolja: „bár sok mindenre nincsen szükség, nyilván mindenki azt pakol be, amit szeretne. Azzal viszont számolni kell, hogy bármekkora lesz a súly, azt a zarándoklat végéig cipelni kell.”

- Azt szokták mondani, hogy a hátizsák ne nyomjon többet a saját súly tíz százalékánál. Érdemes minél kevesebb és minél könnyebb ruhát vinni. Én úgy olvastam, hogy két váltás szett felsőruházat elegendő, nagyon fontos egy könnyű esőkabát és persze fehérnemű, hálóruha, tisztálkodási szerek, fájdalomcsillapítók, sebtapaszok, naptej, kulacs, esetleg egy edény, amiben szabadtéren is lehet főzni valami könnyebb ételt – sorolja.

Arra a kérdésre, hogy visszatér-e a Szent Jakab-útra Zsolt egyértelmű igennel felel. „Azt még pontosan nem tudom mikor és azt sem melyik szakaszra, de azt egyértelműen érzem, hogy erre az élményre nekem még szükségem lesz. Hogy egyedül, vagy társaságban folytatom-e, majd az idő eldönti” – teszi hozzá.

Az El Caminoról
A Szent Jakab-út, vagy spanyol neve (Camino de Santiago) után El Camino ősrégi zarándokút, a kelta időkben a Tejút szimbóluma volt és a mai út Spanyolország Galicia tartományának legnagyobb városába, Santiago de Compostelába vezet. A hagyomány szerint az itteni székesegyházban vannak Idősebb Szent Jakab apostol földi maradványai. Jeruzsálem és Róma után Santiago de Compostela a keresztény zarándoklatok egyik legfontosabb célpontja. A Szent Jakab-út 1993-tól az UNESCO Világörökség részét képezi. Napjainkban már nemcsak magukat kifejezetten vallásosnak tartó emberek indulnak el az úton, hanem sok olyan ember is, akik keresik önmagukat, vagy különféle kérdéseikre a választ. Zarándokok az egész világból érkeznek, hogy a Caminot, vagy annak egy részét végigjárják. Az 1980-as évek második felétől kezdve a Szent Jakab-út reneszánszát éli, évről évre egyre többen keresik fel.