Ugrás a tartalomra

A Rezidencián jártunk – Kövessetek minket a miskolci underground életbe! (3. rész)

Kujan István
Utoljára módosítva
2021. március 27. szombat 20:02
Egy fiatal, de annál komolyabb kezdeményezéssel folytatjuk miskolci underground életet bemutató sorozatunkat. Ha a Rezidencia maga fiatal is, működtetői komoly zenei tapasztalattal rendelkeznek. És ki nem fogynak az ötletekből…

Ez az életük. Ülök ezzel a két fickóval szemben, már közel egy órája beszélgetünk, és még a kérdéseim felét sem tudtam feltenni nekik, mert mesélnek, csillogó szemmel magyarázzák, hogyan nőtt ki valami fontos a semmiből, hogyan fogtak össze a miskolci elektronikus zenei underground élet felrázásáért – és hogyan építenek (szerintük kevésbé tudatosan, mint ahogy én azt gondoltam) egy brand-et. A Rezidenciát. Sok dologban nagyon is eltérő személyiségek, maguk sem tagadják, barátságuk és a zene iránt érzett mérhetetlen tiszteletük azonban évek óta összeköti őket. A Rezidenciát megalapító 7mirrorral (Földi Olavi) és DJ Totpetivel (Tóth Péter) beszélgettünk. Először a kezdetekről:

Totpeti: Egy miskolci rádiónál ismerkedtünk meg valamikor a 2000-es évek közepén, Olavi akkor már foglalkozott zeneírással, kikérte a véleményemet, és volt is pár közös zenélésünk. Bár bevallom, hogy nekem, house-hoz szokott embernek annyira nem tetszett az ő dub technoja…

7mirror: Ennek ellenére is megmaradt a kapcsolat, amikor én Amszterdamba költöztem, egy alkalommal Peti Hollandiába is elkísért. Volt ott egy, a Rezidenciához hasonló „home stúdióm”, innen toltuk a baráti körnek a zenét.

Totpeti: Aztán ahogy Olavi hazatért, elkezdtünk együtt játszani Miskolcon, és felmerült, hogy itthon is kellene egy, az amszterdamihoz hasonló stúdió. Na, bő egy évvel ezelőtt létre is hoztunk egy zárt és titkos csoportot, mert úgy gondoltuk, hogy az underground közösséget tartsuk csak a „felszín” alatt. Ez volt a The secret, ami ma is élő csoport, körülbelül 250-300 taggal. Közösségépítésnek gondoltuk, volt is pár közös bulink, jó visszajelzéseket kaptunk, de aztán ért minket egy-két csalódás is, ami miatt felmerült bennünk, hogy hát halott ez az egész underground szcéna, semmit nem lehet kezdeni vele Miskolcon stb. De aztán összekaptuk magunkat, és egy nyilvánosabb „fórumot” nyitottunk – ez lett a Rezidencia.

7mirror: A stúdió tehát live stream-nek indult, kezdetben inkább csak magunknak meg a haveri körnek terveztük. Aztán azt mondtuk, hogy apukám, ha ennyi DJ van, akkor vegyük komolyabban, fogjuk össze őket, hívjuk ide azokat az arcokat, akik hasonló zenéket játszanak, de vagy nem tudnak fellépni sehol, vagy ha igen, akkor is kell egy új fórum számukra.

Totpeti: A Rezidencia a saját kezünk munkája, saját zsebből építettük ki. A cél az volt, hogy egy kicsit megmozgassuk a miskolci underground-világot.

minap.hu: Ha jól számoltam, eddig közel 40 DJ zenélt nálatok. Ti keresitek meg őket, vagy most már ők titeket? Van műfaji korlát, vagy minőségbeli követelmény?

7mirror: Az első embereket mi kerestük meg, aztán ahogy elindult az adás, már a DJ-k jöttek, hogy szeretnének zenélni nálunk. Annyi volt részünkről a kitétel, hogy csak elektronikus underground zenét játszanak, és egy saját szettet kértünk mindenkitől. Voltak olyanok, akik kiestek az első rostán.

Totpeti: A srácok között van, aki rezidens valahol. Ez persze nem véletlen, hiszen rajtunk kívül még legalább két, bulikat is szervező csoport van: az NWCC és a Nextapes. Természetesen őket is meghívtuk.

minap.hu: Kívülről nézve titeket nem érzek rivalizálást a csoportok között. Annyira szűk és baráti ez az egész szcéna, hogy nincs vetélkedés, szépen megfértek egymással, egymás mellett…

Totpeti: Ha nincs összefogás, akkor szerintem semmi nem lesz ebből, a közönség a lényeg, nem pedig mi. Az elsődleges cél az, hogy a fiatal korosztály is megismerje és megszeresse az underground elektronikus zenét. A másik: teret adni azoknak a DJ-knek is, akik eddig talán csak otthon, a négy fal között zenéltek. Voltak nálunk olyanok, akikről nem is tudtuk, hogy gyűjtik a bakelitlemezeket. Azt hozzá kell tenni, hogy vidéken nem nagyon van lehetőség a szárnypróbálgatásra, de még egy ismertebb DJ számára is nehéz érvényesülni. Mi azzal is segíteni próbálunk, hogy saját felületeinken reklámozzuk a többiek fellépéseit is.

7mirror: A legelején leszögeztük a többi csoport számára, hogy mi nem akarunk rivalizálni! Elmondtuk nekik, hogy őket is nagyon szívesen látjuk; minket az érdekel, hogy összeszokjanak, akik ezt a fajta zenét szeretik.

Totpeti: Az összefogás a fontos; közösen kell tennünk azért, hogy a műfaj minél több embert megfogjon.

https://www.mixcloud.com/Rezidencia/

minap.hu: Nem nehéz követni a zenei ízlésben, illetve a korosztályok igényeiben bekövetkező változásokat?

Totpeti: Sokkal többen hallgatnak ilyen zenét, mint ahányan a bulikba eljárnak, ebben biztosak vagyunk. Azt magam is tapasztalom, hogy még a mainstream zenére sem járnak ma bulizni a fiatalok. A ’90-es években minden klub tele volt; ma már kevés, hogy egy fűtött helyiségben villogjanak a fények és szóljon a zene. Már nem elég „csak” a zene, valami más is kell.

7mirror: Ja, legyen free wifi… (röhög)

Totpeti: Meg aztán nincs is nagyon hol játszani. A tulajdonosoknak komoly elvárásaik vannak, és sok helyen a DJ már egy „zenegéppé” vált, akinek azt kell játszania, amit megkövetelnek tőle. És ez általában a könnyen emészthető zene… Az undergroundot nem ismerik az emberek, mert nincs zenei öntudatosság; nincs meg az, hogy valaki önmagától megkeresse a saját zenei ízlését, inkább megy a fősodor után, így nem kell gondolkodnia. Megmondják neked, hogy mit hallgass. Mi pedig próbáljuk kinyitogatni a füleket, hogy legyenek nyitottabbak az ismeretlenre.

7mirror: Ezért is van az a mi bulijainkon (Rezidencia Night Out jelenleg a Kisavason), hogy a line-upban több DJ is helyet kap, akik nem egy műfajban játszanak, sőt! A közönség pedig egyáltalán nem hálátlan amiatt, hogy másfél óránként totál mást kell hallgatnia.

Totpeti: Arra azért persze ügyelünk, hogy az estét úgy építsük fel, hogy legyen egy íve, utazást éljen át velünk a közönség. Azt látjuk, hogy vannak átfedések az underground zene rajongói között: aki például szereti a deephouse-t vagy a progresszívet, az sok esetben szívesen hallgat egy techno szettet is. Az underground fülek szerintem nyitottabbak és elfogadóbbak.

7mirror: Ezzel a „módszerrel” nyitjuk is a közönségünket erre, akik vevők is a sokszínűségre. Hogy változik a zenék karakterisztikája? Változik is meg nem is. Módosul az elvárt tempó, de maradnak a hangzások és mégis mindig megújulnak a stílusokon belüli jegyek, mert egymás közt keverednek. Remek példa erre a román minimal house világa. Szóval úgy formálódik, hogy a fontosabb körvonalak maradnak, de apró kulcselemek cserélődnek.

Totpeti: Igen, a zene mindig változik, egy örök: a house (nevet). Azt hiszem, Paul Oakenfold mondta 10-15 éve, hogy a progresszív zenei hangzásban már nem fognak tudni újat kitalálni. Nem lett igaza.

minap.hu: Ezekre a változásokra producerként, zeneírásnál is figyeltek, vagy megvannak a saját elveitek, ízlésetek, amikhez ragaszkodtok?

Totpeti: Nekem hivatalosan még nem jelent meg saját zeném; járok workshopokra, rengeteg ötlet van a fejemben, csiszolgatom a készülőben lévő számaimat, remélhetőleg hamarosan jelentkezem is ezekkel. Maximalista vagyok, amíg nem érzek valamit olyannak, amire én magam is megmozdulok, addig nem adom ki a kezemből. És baromi sok dolgot szeretek, nagyon befogadó vagyok. Most egyébként vettem egy nagy levegőt és feltöltöttem a remixem a DJ Budai remixversenyre.

7mirror: Én totál az ellenkezőjét tudom mondani, az enyémre meg ne táncoljon senki (nevet). Ez persze nem komoly, de az áll, hogy én már nem tudok mindent elfogadni, azt írom, ami bennem van; nincs az, hogy szeretnék megfogni egy konkrét hangzást. És akár egy-két nap leforgása alatt elkészülök vele.

minap.hu: A Rezidencia – akarva-akaratlanul – kezd brandként működni. Van már live stream, backstage, zenéltetek nyáron a Lupa-tónál és az Avasi Borangoláson, de jól mutatja, hogy Rezidencia Cafe cím alatt egy sorozatot is indítotok december 27-én. A belvárosi Melon Cafe & Barban nyugodtan, kényelmesen ücsörögve lehet beszélgetni, ismerkedni, miközben a háttérben DJ-k pörgetik a lemezeket.

7mirror: Bennem már az elején felmerült ennek az ötlete…

Totpeti: Igen, de én erre azt mondtam, hogy előbb építsünk egy közösséget. Szerintem jó döntés volt ezt megvárni, épül a csapat. Három DJ lesz, akik csak lemezről fognak játszani 27-én.

minap.hu: Körvonalazódik a Rezidencia Art is. Ez miről szól?

Totpeti: Kortárs művészeket szeretnénk támogatni, legyen az festő, fotó- vagy szobrászművész, várjuk is az ő jelentkezésüket. Arról szól, hogy kamera előtt beszélgetünk 15-20 percet, az illető bemutatkozik, és az egyik DJ-szett alatt alávágva mennek az alkotásairól készült fotók. Két festőművésszel már elkészült a beszélgetés. Mi ezzel szeretnénk pártolni a művészeti ágakat, mert szerintünk a közönségünk nyitott ezekre is.

minap.hu: A karácsonyi jótékonysági akciótokkal pedig már az egész miskolci polgárságot szólítjátok meg…

Totpeti: December 20-áig várjuk a mesekönyveket, amiket majd a GYEK kis betegeinek fogunk felajánlani.

minap.hu: A jövő évre vonatkozó tervek körvonalazódtak már?

7mirror: Tényleg lesznek meglepő dolgok, nem csak a fent felsorolt vonalon fogunk működni. Nyáron például szabadtéri programokat is tervezünk Miskolcon.

Totpeti: Lehetne az a neve – a Rezidencia Night Out bulijaink után szabadon –, hogy Rezidencia Day Out (nevet).

További hírek

Olvasnivaló