DVTK
A Merkantil Bank Liga 25. fordulójában a DVTK Pécsett játszott a PMFC ellen. Az első félidőben a hazaiak megszerezték a vezetést, amit a második félidőben bebiztosítottak, így hosszú idő után pont nélkül maradt a DVTK.
A Női Röplabda Extraliga alapszakaszának 13. fordulójában a DVTK csapata az MTK Budapest ellen lépett pályára. A diósgyőriek jól kezdték a találkozót, és magabiztos játékkal megnyerték az első szettet. A folytatásban azonban kissé érthetetlenül görcsössé vált Kiss Emeséék játéka, és a fővárosi együttes 3:1-re győzni tudott az alsóházi rangadón.
A Killik László Női Kosárlabda Magyar Kupa döntőjében a DVTK a Sopron Basket együttesével csapott össze a trófeáért. A piros-fehérek az elmúlt két győztes meccsből erőt merítve szárnyaltak az első félidőben, és négy pontos előnyt kovácsoltak maguknak. A fordulást követően is kitartott a diósgyőriek lendülete, akik végül hosszabbításban hódították el a Magyar Kupát!
A Merkantil Bank Liga 24. fordulójában nem kezdett jól a DVTK, mert a Szolnok egy váratlan távoli lövéssel egy nagy egyéni hibát kihasználva szűk félóra alatt kétgólos előnyre tett szert. Ezt követően minden erejét összeszedte Kondás Elemér csapata, és Polgár Kristóf, valamint Horváth Zoltán góljával még a szünet előtt egyenlített. A fordulás után Horváth Zoltán büntetőből is betalált, majd a DVTK kibrusztolta a győzelmet.
A DVTK ellenfele az Atomerőmű KSC Szekszárd csapata volt a Killik László Női Magyar Kupa elődöntőjében. A piros-fehérek egészen elképesztő teljesítménnyel kényelmes előnyt kovácsoltak maguknak az első félidőben. A második játékrészben sem hagyott alább a diósgyőri lendület és végül teljesen megérdemelten jutottak be a vasárnapi fináléba.
Február 18-20. között Miskolc, azon belül is a DVTK Aréna ad otthont a Killik László Női Magyar Kupa döntőjének. A pénteki negyeddöntők során a DVTK a Ludovika-FCSM Csata csapata ellen lépett pályára. Az első félidő abszolút kiegyenlített játékot hozott, a fordulás után sem csökkentek az izgalmak, és egy rendkívül kiélezett összecsapás végén a DVTK örülhetett a 73-71-es győzelmének. Szombaton 19:30-tól így az elődöntőben játszanak a lányok a Szekszárd csapata ellen.
A vasárnapi DVTK- Szolnok labdarúgómérkőzés miatt az MVK Zrt. rásegítő járatokat indít az 1A-s villamosvonalon, segítve ezzel a szurkolók könnyebb eljutását, illetve hazajutását.
Az elsősorban a védelem közepén bevethető, legutóbb a Kecskemétet erősítő labdarúgót a DVTK kivásárolta élő szerződéséből.
Megérkezett a DVTK vadonatúj ingyenes applikációja Androidra és IOS-re.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!