DVTK
A Merkantil Bank Liga 13. fordulójában Tiszakécskén játszott a DVTK. Jól kezdte a találkozót a csapat, Horváth Zoltán már a 3. percben büntetőt harcolt ki, amit értékesített is. A folytatásban a hazaiak próbáltak egyenlíteni, ők is kiharcoltak egy büntetőt, de értékesíteni nem tudták. A második félidőben is támadtak a hazaiak, de egy nagyszerűen végigvitt gyors ellentámadásból Molnár Gábor fejesével megduplázta előnyét a DVTK. A hajrában még szépítettek a hazaiak, de a DVTK újabb három pontot szerzett.
Az Európa Kupa 2. fordulójában az orosz Nika Syktyvkar együttesét fogadta a DVTK kosárlabda csapata. Bár az orosz gárda végig szívósan küzdött, a DVTK ezen a napon ellentmondást nem tűrő játékkal jelezte, hogy csakis az ő győzelmével érhet véget az új aréna avató mérkőzése. DVTK - Nika Syktyvkar 65-58.
Sikeres volt a Diósgyőri Szervezett Szurkolói Csoportok, valamint a Diósgyőr Szurkolók Közösségének adománygyűjtő akciója, így a Szimbiózis Alapítvány Támogató Szolgálata lecserélheti kiöregedett kisbuszát.
Hatvan tehetséges fiatal részesülhet idén a DVTK Ösztöndíjából – havonta 25 ezer forintot kapnak a pályázaton nyertes, miskolci gimnáziumokban tanuló diákok.
Mint ismert, a DVTK fellebbezett az MLSZ Fegyelmi Bizottságának azon tárgyalás tartása nélkül hozott szeptember 28-i határozata ellen, amely 2 millió forint pénzbüntetéssel és az északi szektorok bezárásával sújtotta a klubot. Az MLSZ Fellebviteli Bizottsága a határozatot hatályon kívül helyezte és új eljárást rendelt el.
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában Könyves Norbert góljával már a mérkőzés elején vezetést szerzett a DVTK a Dorog ellen. A második félidőben Eperjesi Gábor fejesével megduplázta az előnyét, egyúttal eldöntötte a mérkőzést a DVTK.
Az Európa Kupa F csoportjának magyar házi rangadóján a Ludovika-FCSM Csata otthonában lépett pályára a DVTK a csoportkör 1. fordulójában.
A Merkantil Bank Liga 12. fordulójában október 17-én a Dorogi FC érkezik a DVTK Stadionba.
Az idei esztendőben is óriási sikerrel zárult a DVTK-család Állatok Világnapja alkalmából indított jótékonysági gyűjtése - számolt be róla a klub hivatalos weboldalán.
A Tippmix Női Kosárlabda NB I. A-csoportjának 3. fordulójában Pécsre látogatott a DVTK együttese.
Aktuális
KÉPGALÉRIÁK
Ajánló
Támogatott tartalom
Programok
Jelenleg nincsenek programok!