Ugrás a tartalomra

Besült tolvajtempó és kirakatzúzás Miskolcon    

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2024. március 06. szerda 15:47
Több járókelő is szemtanúja volt a két fiatalkorú szombat éjszakai ronga túrájának.
Fotók: Juhász Ákos

Hétvégén nagy port kavart a belvárosi betört kirakatok ügye. Azóta kiderült, hogy két fiatal tartott garázda körutat, alternatív Jancsi és Juliskaként morzsa helyett üvegszilánkösvényt hagyva maguk mögött. A Győri kapuban kezdődött a zúzda, és egészen a Centrumig tartott. Hat autót rongáltak meg, beverték a szélvédőket, egy kocsit el is akartak vinni egy körre – a gyújtáskapcsolóval babrálva igyekeztek megeleveníteni a Tolvajtempót – ez azonban nem sikerült nekik.

Felkerestük az eset kapcsán a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányságot, akik elmondták, két 18 év alatti személyt állítottak elő a péntek éjszakai randalírozás után. Rongálás és jármű önkényes elvételének kísérlete ügyében nyomoz a rendőrség: kihallgatják a sértetteket, folyamatban van a károk felmérése.

112!

Szabó Ferenc, a Miskolci Önkormányzati Rendészet (MIÖR) igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy az eset kielemzését követően a Rendőrség számára olyan felvételeket adtak át, amelyek nagymértékben segíthetik az eredményes nyomozást. Ezeken jól látható és követhető a fiatalok városi útvonala, illetve azok a mozdulatok is, amelyek összefüggésbe hozhatóak a rongálás helyszínen tapasztalt körülményeivel. 

- A gyanúsítottak nem szaladtak el a helyszínről, hanem csak tovább sétáltak. Az eseménysorozat a járókelők reakcióiban sem váltott ki látató hatást, illetve az éjjel-nappal ingyenesen elérhető ügyeleti telefonszámunkra sem érkezett ezzel kapcsolatos bejelentés. Az Operatív Műveleti Központban ennek megfelelően nem lehetett azonnal megállapítani, hogy épp garázdaság történik – emelte ki a MIÖR vezetője.

- Gyakran elmondom, hogy a napjainkban a lakosság bevonásával sokkal hatékonyabb a közrend fenntartása. Mindezt megerősíti a Rendőrséggel való együttműködésünk.  Ehhez csupán a lakossági aktivitást kell hozzákapcsolnunk, illetve a 21. század technikai vívmányait felhasználva akár a folyamat elején lehetett volna olyan értesítéseket és lépéseket tenni, amik útját állták volna a károkozásnak – mondta az igazgató, aki kéri, hogy ha valaki rendbontást észlel, értesítse a hatóságokat.

A MIÖR-t is lehet hívni hasonló esetben a rendészet ingyenes zöldszámán: 06-80/460-046

- Ha rögtön megkapjuk az értesítést, akkor hamarabb tudunk reagálni a problémákra, akár a tettenérés szintjén is – hangsúlyozta Szabó Ferenc.

„Zúzunk az éjszakában”

Nem mindenkinek jött be azonban ez a szitu. A kárvallott üzletek tulajdonosainak komoly fejtörést okozott az eset.

- Szabadnapos voltam, de a kollégáim reggel hétkor küldték a képet, milyen meglepetés várta őket a nyitásnál – meséli Bárczi Tamás, az A leves és Borsod Burger tulaja. Elmondta, míg várták a helyszínelőket, nem nyitottak ki. Csak szombaton, dél környékén tudták beengedni a vendégeket.

- Közben ideiglenes megoldással befoltoztuk a kirakatüveget, hogy ne jöjjön be a hideg. Később persze menni kellett a rendőrségre is vallomást tenni. A közösségi médiában kerestünk szakembert, és szerencsére sikerült találnunk egy ablakost. Csak a mi kárunk magában megközelíti a félmillió forintot – írta le a helyzetet Bárczi Tamás.

A belvárosban még két másik üzlet kirakatát rongálták meg: a Computer Pontot és a Samsungot is „megkövezték” – utóbbinak a kirakatát nem sikerült betörni, valószínűleg biztonsági üveg védte a boltban árult termékeket. 
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!