Ugrás a tartalomra

Birtokba vette új otthonát a Miskolci Kulturális Központ

Tajthy Ákos
Utoljára módosítva
2023. október 27. péntek 14:55
A művészeti iskola már az idei tanév kezdetétől a Csengey utcán működik, az MKK pedig októberben lakta be az épület harmadik emeletét és tetőterét.
Fotók: Mocsári László

Ezekben a hetekben veszi birtokba új irodáit a Miskolci Kulturális Központ (MKK), a dolgozók a Győri kapuból a Szentpáli Iskola egykori épületébe költöznek át. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, a kívül-belül teljesen megújult létesítmény első és második emeletén a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium elméleti óráinak helyet adó tantermek találhatóak, az MKK a harmadik emeleten és a tetőtérben kapott helyet.

Majorné Bencze Tünde, az MKK ügyvezetője lapunknak elmondta, bár az épület már hosszabb ideje készen van, a költözést összehangolták a művészeti iskolával.

- Az iskola a nyár folyamán átköltözött, hogy ezt a tanévet már a Csengey utcán kezdhessék, mi viszont ekkor még nem tudtunk jönni, mivel egész évben rengeteg programunk volt, nyáron pedig a Csengey-kert rendezvényei kötötték le erőinket. Éppen ezért a programsorozat végével, ősz elején tudtuk megkezdeni a dobozolást, a pakolást a régi helyen, októberben pedig ténylegesen át is költöztünk ide – mondta el az ügyvezető, hozzátéve: az épület elhelyezkedése és a belváros közelsége nagyban segíti majd a munkájukat.

Előrelépés az MKK-nak

Elmondta azt is, a költözés előrelépés az MKK számára, hiszen az Ifiháznak is otthont adó épületben az igazgatás már egyre nehézkesebben fért el, rengeteg kompromisszum és szükségmegoldás árán tudtak csak ott működni.

„A Csengey utcán a harmadik emeleten az irodáink, a negyediken pedig az irattárunk helyezkedik el, ez sokkal tágasabb és kényelmesebb, mint a korábbi helyünk, ahol a kis irodákban a dolgozók már szűkösen fértek csak el, az irattár pedig már teljesen tele volt” – jelentette ki.

Az épületet bejáráson tekintette meg Veres Pál polgármester pénteken, aki méltatta az MKK dolgozóinak munkáját. Mint mondta, a Csengey utcai épület a város egyik legfrekventáltabb, nagyon értékes pontján fekszik.

- Nagyon jó látni, hogy egy régi adósságunkat törleszteni tudtuk, hiszen régi probléma volt mind az MKK irodáinak, mind pedig a Bartók Béla Zene- és Táncművészeti Szakgimnázium elhelyezése. Ez az az egyébként nagyon értékes épület több mint egy évtizede állt üresen, és most megújulva új funkciót kapott. A Csengey-kert pedig olyan kiváló helyszín lett, ami a város kulturális életének egy egészen új, üde színfoltja – hangsúlyozta.

Nagy múltú épület

Amint arról beszámoltunk, a felújítás 2022 nyarára készült el, és több mint 800 millió forintból valósult meg. Ebből 168 millió forint önerőt az önkormányzat biztosított. A felújítás során elvégezték az épület energetikai korszerűsítését, vagyis a tetőt, a falakat és a pincét is szigetelték, kicserélték a nyílászárókat, burkolatokat, de korszerűsítették a fűtésirendszert, a víz-, gáz- és elektronikai hálózatot is.

A Csengey Gusztáv és a Kálvin János utcák sarkán álló épületet a Miskolci Ortodox Izraelita Hitközség építtette 1924-26. között a polgári leányiskolája székhelyéül. A létesítményben 1928-tól Izraelita Tanítóképző Intézet is működött, amely nemcsak Magyarország, hanem Közép-Európa egyetlen ilyen jellegű intézménye volt. A második világháború után nem indult újra, mivel diákjaik és tanulóik túlnyomó része mártírhalált halt.

1969-től itt működött az 1954-ben létrejött Miskolci Kereskedelmi Tanulóiskola (ma Szentpáli István Kereskedelmi és Vendéglátói Technikum és Szakképzőiskola) egészen 2002-ig.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!