Ugrás a tartalomra

Előválasztás 2021: aki akar, hétvégén akár már szavazhat is

Bódogh Dávid
Utoljára módosítva
2021. szeptember 15. szerda 10:23
Rákanyarodva a szombaton kezdődő és másfél hét múlva véget érő első fordulóra, hétfőn az ellenzéki előválasztás egy újabb fázisába léptünk: kezdetét vette az online szavazáshoz szükséges úgynevezett előregisztráció.

Akik a hagyományos szavazás mellett döntenek, azok az országszerte elérhető szavazópontokon – a miniszterelnök-jelölteken túl – a saját állandó lakcímük szerinti választókerület jelöltjeire tudnak majd szavazni, azonban fontos: mindenki csak ott szavazhat egyéni jelöltre, ahová lakcíme is szól.

Hol közterületeken felállított sátrakban, hol kisebb számban zárt helyiségekben (többnyire irodákban) lehet majd voksolni. Borsod-Abaúj-Zemplén megye, Miskolc szavazópontjainak listáját IDE kattintva tekinthetik meg. A szavazóhelyiségek – ahogy arról korábban mi is beszámoltunk – szeptember 18-26. között jellemzően reggel 8 és este 6 óra között lesznek nyitva, de továbbra is érdemes figyelemmel kísérni az adott választókörzet pontos tájékoztatását.

Interneten – akárcsak személyesen – szeptember 18-26. között lehet majd mindezt elvégezni, ugyanakkor szeptember 13-tól már elő lehet rá jegyezni, sőt pontos szavazási időpont is választható.

A regisztráció technikai feltétele egy jól működő kamerával és mikrofonnal rendelkező laptop, mobil vagy éppen tablet. Adminisztratív lebonyolítása pedig hasonlatos az élőben történő beazonosításhoz: lakcímkártya és egy érvényes fényképes igazolvány (személyi, útlevél, jogosítvány) bőven megteszi.

Az alábbi lépéseket kell elvégeznie annak, aki az online felületen kíván élni előválasztói jogával:

Személyes adatait egyszerűen begépeli, vagy azt az Ügyfélkapun keresztül AVDH-val megadja.
Lefoglal egy időpontot/idősávot, amikor el tudják végezni rajta a beazonosítást. (Ez akár azonnal meg is történhet – függően az online szavazóbiztosok kapacitásától)
Amint sikerrel járt, a rendszer máris megmutatja a szavazás pontos linkjét, melyet kimásol vagy elküld magának e-mailben.
Szeptember 18. és 26. között a linkre kattintva pedig már elektronikus szavazólapját is elérheti.

Előregisztrálni egyelőre csak délelőtt 10 és este 7 óra között van lehetőség, mely intervallum még módosulhat/szélesedhet. Továbbá lényeges különbség: amennyiben mindezt valaki nem szeptember 13-17. között végzi el, hanem már az első forduló alatt, úgy nem kap semmiféle linket, ellenben a videós beazonosítást követően már rögtön szavazhat is…

További hírek

Olvasnivaló