Eltörölhetik az emelt kauciót az önkormányzati bérlakásoknál
A részletekről a frakció vezetője beszélt kedden, sajtótájékoztatón. Simon Gábor emlékeztetett, az új ingatlangazdálkodási rendelet elfogadása után az egyik legnagyobb vitát az óvadéki (vagy más néven: kauciós) díj felemelése váltotta ki.
– Számos tiltakozó levelet kaptunk mi is emiatt, ezért a frakció arra jutott, hogy gondoljuk át ezt a döntést. A rendelkezést fel is függesztettük. A szakmai álláspont viszont egyértelműen az volt, hogy ha valaki bérbe ad egy ingatlant, akkor minél magasabb óvadékot szabjon meg, hogy ebből fedezni tudják, ha a bérlő esetleg nem fizet, vagy lelakja, megrongálja a lakást.
A politika részéről viszont azt az álláspontot képviselték, hogy a megemelt, hathavi óvadékot csak abban az esetben kérjék el, ha új bérleti szerződést kötnek valakivel. Náluk ez már pályázati feltétel. Azoknak azonban tehát, akik évek, évtizedek óta önkormányzati bérlakásban élnek, nem kell a megemelt kauciót kifizetnie.
– Elsősorban a pandémia miatti egzisztenciális nehézségeket tartottuk szem előtt, a döntéssel szeretnénk kedvezni a bérlőinknek. A lakásrendelet szerdai módosításával visszaáll az eredeti rend.
Önkormányzati lakásokra rendszeresen lehet pályázni, a városvezetés évente legalább száz bérleményt szeretne kiadni – ami nem elérhetetlen cél, hiszen a megemelt bérleti díjak mellett is kitartott az érdeklődés, körülbelül harmincszoros a túljelentkezés minden alkalommal.
Modell-értékű bérlakásrendszer indul Miskolcon – ezt már Szopkó Tibor alpolgármester mondta. Ahogy arról már korábban is tájékoztatott, teljesen átlátható pályázati rendszert alakítanak ki, amiben ezt követően a szakma, a Miskolc Holding Ingatlangazdálkodási igazgatósága dönthet arról – objektív, szakmai szempontok alapján –, hogy melyik pályázó kapja meg a lakást.
– Arra tettünk ígéretet, hogy felelős, hosszú távon is fenntartható, valóban példaértékű lakásgazdálkodást valósítunk meg Miskolcon. Ennek a folyamatnak a záróakkordjához érkeztünk el most.
Az a cél, hogy itthon tartsák a jellemzően magasan képzett, tehetséges fiatalokat, de a döntésekkel az idősebbek, a nyugdíjaskorúak számára is megkönnyítik a lakásbérlést.