Ugrás a tartalomra

Érkeznek az adószámla-értesítők, több mint 800 ezren tartoznak

NAV
Utoljára módosítva
2024. augusztus 27. kedd 10:34
A NAV értesítői megoszlanak, a tartozások mellett mintegy 770 ezer magánszemélynek van túlfizetése.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) júniustól folyamatosan küldi az adószámla-értesítőket a magánszemély és egyéni vállalkozó ügyfeleinek - küldte el portálunknak közleményben Bene Ferencné, a NAV Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Adó- és Vámigazgatóságának 1. számú Igazgatási Osztályának kommunikációs referense. 

Érdemes tudatosan intézni az adóügyeket: mielőbb rendezni a tartozást, illetve intézkedni akkor is, ha az adószámlán túlfizetés van. A tartozás ugyanis folyamatosan nő, a rendezetlen összeghez késedelmi pótlék is járul, a túlfizetést pedig az elévülés után már nem lehet visszaigényelni - tájékoztattak. 

Akik elektronikusan tartják a kapcsolatot a NAV-val, azok tárhelyükön, akik pedig papíralapon, azok a postaládájukban kereshetik az adószámla egyenlegéről szóló dokumentumot. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve 2023-ra keletkezett-e pótléka. Az aktuális egyenleg egyébként a NAV Ügyfélportálján, illetve a NAV-Mobil applikációban is megtekinthető, az év bármely napján - tudatták. 

Ügyfélportálon rendezhető

Adószámla-értesítőt csak az kap, akinek ötezer forintnál több tartozása, vagy ezer forintnál több túlfizetése van. Akik fizetési kötelezettségüket tavaly nem, vagy csak késve teljesítették, és emiatt ötezer forintot elérő késedelmi pótlékuk is keletkezett, azok a pótlékról is kapnak tájékoztatást - tudtuk meg. 

A tartozás és túlfizetés a legegyszerűbben és banki költség nélkül az Ügyfélportálon rendezhető. A tartozás megfizetéséhez – bejelentkezés után – az Adószámla csempén a Bővebb információra kattintva kell lekérdezni az egyenleget, és a Hátralék rendezése gombbal már indítható is a fizetés. Az összeg emellett rendezhető még banki átutalással (a közlemény rovatban fel kell tüntetni az adóazonosító jelet vagy az adószámot), vagy akár a NAV ügyfélszolgálatain bankkártyával - javasolták. 

Ugyanitt kérhető a túlfizetés kiutalása vagy átvezetése is az „Átvezetési és kiutalási kérelem” elnevezésű űrlapon, amely az adószámla lekérdezése után, a Túlfizetés rendezése gombbal, külön segédprogram telepítése nélkül, bármilyen okoseszközről, akár mobiltelefonról is elérhető - ajánlották. 

Akinek segítségre van szüksége az adószámlája értelmezéséhez, általános kérdésekkel hívhatja a NAV Infóvonalát a 1819-es telefonszámon. Konkrét ügyek intézéséhez ügyfél-azonosító szám (PIN-kód) vagy részleges kódú telefonos azonosítás szükséges. Ügyfél-azonosító szám legegyszerűbben az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban igényelhető a TEL-nyomtatványon, ennek menetéről szintén elérhető a NAV honlapján egy részletes útmutató - közölték. 

További hírek

Olvasnivaló

 

Programok

Jelenleg nincsenek programok!