Ugrás a tartalomra

Hajba kaptak és az árokba estek egy szerződés miatt

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. október 09. péntek 08:58
Elfajult a vita Olaszliszkán egy adásvételi szerződés kapcsán.

Garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy 51 éves nővel szemben a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség. A vádirat szerint, a vádlott és egy másik nő között egy gépjármű adásvételi szerződés nyomán haragos viszony alakult ki. A vádlott június 23-án délután a fiával gépkocsival Olaszliszka belterületén haladt, mikor a lánya társaságában lévő haragosa észrevette és kérte, hogy álljon meg azért, hogy a közöttük lévő konfliktust megbeszéljék.

Miután a vádlott kiszállt az autójából, szó nélkül haragosára támadt és hátulról megragadta a haját. A másik nő védekezésként megfogta a vádlott karját, majd anyja védelmében a megtámadott nő lánya is közbelépett. A lány a vádlottat a hajánál fogva próbálta visszatartani, végül dulakodás közben mindhárman az út menti árokba estek. A tettlegességnek végül a vádlott fiának a beavatkozása vetett véget. A dulakodás során senki sem sérült meg.

A vádlott erőszakos, kihívóan közösségellenes magatartása alkalmas volt arra, hogy másokban megbotránkozást, riadalmat keltsen.

A járási ügyészség vádiratában a büntetlen előéletű nővel szemben tárgyalás mellőzésével, próbára bocsátásra tett indítványt a Sátoraljaújhelyi Járásbíróságnak.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!