Ugrás a tartalomra

Hálapénz ellenében előnyben részesítette páciensét

minap.hu
Utoljára módosítva
2024. július 01. hétfő 11:52
Százezer forint fejében előbbre sorolta egy orvos a betegét a műtéti sorban.

Egy férfi és két nő ellen vesztegetés bűntette és vétsége miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség, akik közül az orvos férfi ütemezett műtét időpontját a vádlott-társai által részére átadott 100 ezer forint ellenében előbbre sorolta - tájékoztatta portálunkat közleményben Jogg Zsolt főügyészségi ügyész, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője. 

A vádirat szerint 2022. nyarán a férfi adjunktusként dolgozott egy miskolci kórházban, a nők hozzátartozói viszonyban vannak anya és leánya, a leány gyermekének orrmandula műtétre volt szüksége. Az anya kereste meg az orvost szakambulanciájának rendelőjében és annak érdekében, hogy az ütemezett műtétet hamarabb végezzék el, a kórház folyosóján 100 ezer forintot adott át részére - írták.

A műtét után az anya többször eredménytelenül kereste az orvost. Így az anyját, azaz a gyermek nagyszülőjét további 100 ezer forint átadásával bízta meg, amelyet az orvos ismételten elfogadott. Összesen 200 ezer forintot vett át. Az eljárás során azt nem lehetett megállapítani, hogy a műtét előrehozatala orvosilag indokolatlanul történt volna - emelték ki. 

Az egészségügyről szóló törvény rendelkezése szerint az egészségügyben dolgozó az egészségügyi szolgáltatás nyújtásáért semmilyen pénzbeli előnyt nem kérhet, illetve nem fogadhat el. 2022. évben a havi minimálbér bruttó 200 ezer forint volt, így az elfogadható ajándéktárgy értéke, azaz a hálapénz 10 ezer forintot nem haladhatott meg - tudatták.

Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül tárgyalás mellőzésével büntetővégzésben az orvossal és a műtött gyermek édesanyjával szemben pénzbüntetést, míg a nagyszülővel szemben próbára bocsátás intézkedést indítványozott - adták hírül. 

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!